Egy fiatalember Irakból a mártírok példájával buzdítja az elcsüggedt katolikusokat

Safa Al Alqoshy, aki részt vett az október 12-én tartott Vatikáni Ifjúsági Szinóduson, az iraki fiatalok mindennapos kihívásairól beszélt, kiemelvén az iraki keresztények állhatatosságát egyházunk e nehéz korszakában.
Edward Pentin cikke.

 

Robert Barron püspök, az egyik, szinóduson résztvevő amerikai atya szerint az összes felszólaló közül a bagdadi Safa Al Alqoshy tanúbizonysága részesült eddig a legnagyobb tetszésnyilvánításban a vatikáni, ifjúsággal foglalkozó püspöki szinóduson.

„Alqoshy, a 26 éves, babilóniai tájakról származó katolikus segédlelkész lenyűgözően beszélt az üldözöttek megpróbáltatásairól” mondta Barron püspök, hozzátéve; „lehet, mi már túl nyugatiasan gondolkodunk, hogy igazán felfogjuk az ottani fiatalok valós problémáit, – vannak közöttük, akik konkrétan az életükért küzdenek.”

Október 12-i beszédében Alqoshy, aki foglalkozását tekintve fogorvos, emlékeztette a nyugati katolikusokat, hogy, bár nyilván nekik is megvannak a saját megoldandó kihívásaik, ez még nem ok arra, hogy hátat fordítsanak az Egyháznak.

“Nem a püspök úr, vagy a pápa miatt járunk templomba, Isten miatt tesszük. Jézus miatt, hiszen Jézus maga az Egyház, bármi is történjék” – mondta, majd pár hős iraki mártír példáját is megemlítette, akik vérüket adták, hogy tanúságot tegyenek Krisztusról.

„Isten tudja, mit cselekszik!” – tette hozzá a fiatal iraki, „nekünk csak erősnek, hűségesnek kell lennünk, ott helytállnunk, ahol megszülettünk és Jézust közvetíteni személyes életünk során”.

Elmondta: reméli, hogy a szinódus tisztább képet adhat arról, milyenek is az iraki keresztények valóságos körülményei, illetve szeretné felkérni a kormányokat, kövessék Magyarország példáját, amely az egyetlen ország, ahol külön államtitkárságot hoztak létre a keresztény üldözöttek megsegítésére. Múlt héten küldöttség utazott Rómába az államtitkár vezetésével, hogy kihallgatáson vegyenek részt a Szentatyánál. Húsz olyan, Magyarországon tanuló és ösztöndíjban részesülő diák utazott el, akik mindannyian keresztényeket rendszeresen üldöző országokból származnak.

Edward Pentin interjúja Safa Al Alqoshyval a National Catholic Register oldalon jelent meg, melyet a következőkben magyarra fordítva közlünk.

Mi volt a szinódus legfontosabb mozzanata számodra, mint fiatal iraki keresztény?

A legfontosabb, hogy a más országokból származó embereket ráébresszük az igazi valóságra. A szociális média vagy a hírműsorok nem adják ezt vissza száz százalékig. Mindenki a saját kis valóságát igyekszik bemutatni, vagy ami éppen az érdekében áll. Nos, én szerettem volna a teljes átfogó valóságot bemutatni, az iraki keresztény fiatalok hangját. Talán ilyen módon előre mozdulhat a támogatás kérdése is az Egyház és a világ országai részéről.

Reményeid szerint, mit érhet el egy ilyen ifjúsági szinódus?

Remélem, hogy az Egyház, a Vatikán és szinódusa Európában és Amerikában több támogatást biztosít majd, különösen azon helyek számára, melyet az Isis uralma alól szabadítottak fel. Tudniillik, létezik vagy százhúszezer keresztény, akiket elűztek házaikból, falvaikból és most azért nem tudnak visszatérni, mert nincs hely, hol lakhatnának. Telszkufban egyébként a magyar kormány segít ebben.

Mi gátolja meg az embereket, hogy visszatérjenek?

Az emberekben még mindig él a 2014-es események sokkhatásának emléke. Nem könnyű ezeket elfelejteni, ezért úgy érzem, a keresztényeknek leginkább reményre van szükségük. Illetve, hogy érezzék, van aki folyamatosan gondol rájuk. Az üldöztetés az egész világon jelen van, csak úgy, mint sok más feszítő probléma, a szexualitás, az abortusz, a család szerepének gyöngülése. Természetesen, kiemelt fontossága van a békének és stabilitásnak, főleg olyan területeken, ahol a keresztények kisebbségben élnek.

Hogyan bánnak általában véve a keresztényekkel Irakban?

Irakban úgy tartják, a kereszténység kisebbségben van, de még sem mondanám, hogy nem szeretik a keresztényeket abban az országban. Akár az egyszerű emberek, akár vezetőségi szinten legtöbbször békések és előzékenyek a keresztények felé, annak ellenére, hogy azért létezik negatív megkülönböztetés az önmeghatározás vagy törvénykezés szintjén. Jobban jártunk, mint más országok, bár a terrorizmus komoly probléma.

Mit tehet az Egyház, hogy közvetlenül segítse egy hozzád hasonló fiatal iraki otthon maradását?

Ez a egyik legfontosabb kérdés, hiszen gondoljunk bele, 2003-ban az iraki keresztények száma másfél millió volt, most pedig négyszázezer, vagy tán még kevesebb, sajnos a folyamatos kivándorlás miatt nincsenek is pontos számaink.

Amikor olyan emberekkel találkozom, akik kivándorláson gondolkodnak, azt mondom: “ Itthon kell maradnunk, hogy tanúbizonyságot tegyünk Jézus mellett!”

Valaki azt válaszolta, “Na igen, de van e arra garancia, hogy ebben a helyzetben, biztonságban keresztény családot alapíthassak és ami Mosulban történt, nem fog e Bagdadban is megtörténni? “ Erre nincsen jó válaszom és az Egyháznak sincs.

Még mindig sok a bizonytalanság?

Igen, ugyan jobb, mint az elmúlt években, de bármi megtörténhet, hiszen nem elég stabil még a helyzetünk. Sajnos, ez túlnő az Egyházon, a kormányon is múlik és még sok egyéb tényezőn. Mondhatjuk a menekülteknek: Térjetek vissza, a falvaitokba! Rendben, de ha a házakat lerombolták, nincsenek munkalehetőségek, így válaszolnak: „Semmi okunk nincsen visszatérni , azt az egyet leszámítva, hogy ez a szülőföldünk.” Szükségük van bizonyos feltételekre, hogy családot alapítsanak. Egy reális újrakezdéshez, újraépítkezéshez garanciát kell kapniuk arra, hogy a 2014-es gyászos események nem történnek meg ismét.

Mi hozhatna változást?

Talán ha azt hallanák, hogy az iraki embereket és a kereszténységet az egész világ támogatja. Kezdve Ferenc pápával és pár bíborossal, püspökkel, vagy fiatal emberekkel, akik szólnának pár szót az iraki fiatalokhoz támogatásképpen. Jövő pénteken felvetem majd a fiataloknak mindezt és hogy imádkozzanak a szinódusért. Megtudják majd, nincsenek egyedül, nagyon sokan imádkoznak értük és sokan vannak, akik hasonló körülmények között élnek, mint ők.

Maradnunk kell és tanúságot tennünk Jézusról ott, ahova teremtett minket! A kereszténység jelenléte Irakban az első századig nyúlik vissza, így nem lehet csak úgy azt mondani, nincs többé Irak, vagy nincs többé iraki kereszténység. Ez lehetetlen.

Az egyik püspök azt mondta múlt héten, hogy nagyon sokat tanulhatunk tőled. A hited erejéből…

Tudod miért? Nem szeretem összehasonlítgatni a különböző helyeket és embereket, de nézd csak meg: Európában a fiatalok eltávolodtak az Egyháztól, míg Irakban a sok nehézség ellenére az emberek majd kilencven százaléka szilárd kapcsolatokat ápol az Egyházzal és erős a hite. Gondoljunk bele, ezek a rendezett körülmények között élő emberek mennyi mindent tehetnének.

Mit mondanál e nyugati keresztényeknek, akiket nem tud megszólítani az Egyház a szexuális visszaélések, a korrupció, a hierarchia problematikája és hasonlók miatt?

Azt mondanám, mindez még nem elégséges ok. Nem a pápa vagy a püspök miatt mész el a templomba, hanem Istenért, Jézusért teszed. Mert Jézus az Egyház, minden egyéb mellett és ellenére.

Ragheed atya és Paulos Faraj püspök mártírként haltak meg. Raho, Tha’ir Saad és Wasim atyák is Krisztus tanúságáért szenvedtek mártírhalált konkrétan a templom falai között. Számos fenyegetést kaptak, mégsem menekültek el. Sok papunkat ejtették fogságba emberrablók. Basel Yaldo atya, aki már püspök, hosszú ideig volt fogságban, de nem félt és erős maradt, mert Isten tudja, mit miért tesz.

Hithű és békés közösség vagyunk. Lehet, hogy páran megváltoznak a körülmények kényszerítő ereje folytán, de mégis, fontos megtartani a hitet és állhatatosnak maradni ezen a földön.

Igen, állhatatosnak, hűségesnek kell maradnunk a szülőföldünkön és Jézust megélni személyes életünkben. Irakban mindig azt mondják, a keresztények nem hazudnak, jó emberek és ez fontos dolog, amikor Jézust igyekszünk visszatükrözni a hitünkben.

Különösen fontos a fiataloknak reményt adni.

Természetesen, hiszen a fiatalok képezik az alapját az Egyháznak, az országnak és a családnak is. Sajnos, számos olyan családot ismerek akik azért vándoroltak ki, mert egyik fiatal családtagjukat megölték, vagy elrabolták. A terroristák is mindig a fiatalokat célozzák meg először, mert tudják, ők jelentik az igazi alapot. Szervezetten csinálják, tudják, mi ennek a módja. Nem véletlenül alakultak így a dolgok.

Jó lenne látni, ha más kormányok is követnék a magyar példát?

Igen, ha más kormányok is tennének hasonló lépéseket, mint a magyar, ha minden ország újjáépítene akár egyet 20-25 keresztény faluból, hat hónapon belül mindegyik készen lenne és ez nagyban segítene az iraki keresztényeknek hazájukba visszatérni.

 

Forrás:  m.ncregister.com