Will Collins: a vidékiek nem agymosottak

Noha Eger környékén lát szegénységet és munkanélküliséget, azt tapasztalja, hogy az emberek elsősorban a biztonság és a gazdasági prosperitás miatt szavaztak ismét a kormánypártokra. A magyar felmenővel is rendelkező, amerikai tanár, aki két éve él Felnémeten, úgy véli, a nyugati újságírók egy része torz képet fest Magyarországról.

A magyar felmenőkkel is rendelkező amerikai tanár, a jelenleg az Eger melletti Felnémet gimnáziumában tanító Will Collins adott interjút a mandiner.hu-nak. A pedagógus, aki számos cikket publikált hazánkkal kapcsolatban, úgy fogalmazott; Orbán Viktor “nem az a kibontakozó fasiszta, akinek a nyugati sajtó leírja”. Véleménye szerint “a tényeknek nem megfelelő és helytelen dolog Magyarországot autoriter, autokrata vagy pártállami jelzőkkel illetni. Ilyen értelemben Magyarországnak még kapcsolata van a klasszikus liberalizmussal: vannak független intézményei, szabad kultúrája, szabad és tisztességes választásai, ellenzéki pártjai és szólásszabadsága.” Hozzátette azonban azt is: vannak olyan jelenségek, amelyek aggasztják.

A magyar belpolitikai helyzetet értelmező Will Collins szerint az, hogy Magyarország elutasítja az illegális migrációt, nem a fasizálódó országgal jelent egyet. Meglátása szerint hazánkról nehéz egy külföldi tudósítónak megfelelően összegezni, mivel sajátos nyelvünk és történelmi tapasztalataink jelentősen eltérnek a nyugati országokétól. Mint utal rá, az ezzel kapcsolatos újságírói lustaság számos esetben tetten is érhető. 

Az immáron két éve Eger mellett élő Collins úgy látja: “az emberek szerint a gazdaság jól teljesít, és ez az egyik fő oka annak, hogy Orbán Viktort támogatják. A vidéki emberek nem agymosott Orbán-támogatók. Igenis eljut hozzájuk a kritika, van terük kifejteni a véleményüket, még vidéken is”, ugyanakkor nagyobb pluralitást várna a média területén. 

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

A kép forrása a mandiner.hu.

Iratkozzon fel hírlevelünkre