Alkalmas-e Puzsér Róbert főpolgármesternek?

Puzsért nem más, mint Bolgár György világosította fel a Megbeszéljük című műsorában arról, hogy egy ciklus nem négy, hanem bizony öt évig tart. A beszélgetés a következőképpen zajlott:

P.R.: „A fővárosnak, ha ezt a megbízatást kapja a budapestiektől, hogy valósítsa meg ezt a tervet, a fővárosnak ezt a pénzt elő kell teremteni. Ez a feladat. Én nem aprózom fel a magam politikai ambícióit. Erre az egyetlen programpontra, ennek a belső, zöld és emberi léptékű gyalogló övezetnek, sétálóövezetnek a kialakítására koncentrálok. Énnekem négy évem lesz arra, ha ez tényleg így alakul…”

B.Gy.: „Öt, öt, öt, öt, öt, öt lesz, öt évig tart.”

P.R.: „Mindjárt öt! Mindjárt öt év lesz. Ja igen, hát most változtattak. Hát ha öt évem lesz rá, még annál… Az igazság az, hogy ez egy olyan terv, ami négy év alatt is megvalósítható. Öt év, az pedig, hát azt lehet mondani, hogy lesz egy évem pihenni.”


Hirdetés

B.Gy.: „Az a jutalomjáték.”

P.R.: „Hát igen.”

Puzsér egyébként a beszélgetés elejét rögtön azzal kezdte, hogy felhívta a figyelmet arra, hogy ő egy tudatos állampolgár, aki már 25 éve él a választójogával. Ezen a ponton felmerül a kérdés, hogy mi lett volna, ha nem tudatos állampolgárként élte volna eddigi életét?

Azt csak zárójelben jegyezzük meg, hogy Puzsér mentegetőzése sem állja meg a helyét, miszerint „most változtattak” a szabályozáson, ugyanis a már 2012. január elsején hatályba lépő Alaptörvény elfogadásakor eldőlt, hogy az önkormányzati mandátum hossza 2014-től kezdődően öt évre növekszik.

A műsor további részében egyébként a főpolgármester-jelölt elmondta azt is, hogy nem tekinti magát politikusnak, sőt, egyenesen kijelentette: „Nem értek ahhoz, hogy hogyan kell várost üzemeltetni.”

Az pedig már csak hab a tortán, hogy különböző interjúkban azzal turnézik, hogy őt „nem érdekli, hogy a budapestiek mit szeretnének”.

Azt egyelőre nem tudni, hogy hány olyan budapesti választópolgár van, aki szeretne egy olyan vezetőre voksolni, akit nem érdekel az emberek véleménye. Ez majd a következő közvélemény-kutatásokból kiderül.

Az viszont biztos, hogy volt már egyszer olyan főpolgármestere Budapestnek, aki csak a saját pecsenyéjét sütögette. Demszky Gábornak hívták.

30 éves az SZDSZ.

'Fel a tetejéhez' gomb