Szalma György: üres templomból teli mecset – ez az élet rendje

Azt követően, hogy egy hamburgi templomot mecsetté alakítottak át, a mandiner.hu szerzője úgy vélekedett: „az élet legtermészetesebb” dolga, ha egy elhagyatott, használaton kívülre került keresztény templomot a muszlim közösség tagjai vesznek birtokba. 

„A muszlimok elfoglalják azokat a tereket, ahonnan az európaiak már kivonultak.

A templomot újra megtöltik Istennel, az óvodákat és az iskolákat gyerekekkel. Ez az élet rendje, az erősebb teret nyer magának a gyengébb rovására” – vélekedett Szalma, aki hozzáfűzte azt is: mindez abban a Nyugat-Európában történt meg, amely elutasította keresztény gyökereinek uniós alkotmányba foglalását.

„Az európai identitás legfontosabb pillérének lebontásáért végzett munka most kezd látható eredményt mutatni: az üresen kongó templomokat belakják az idegenek” – írta Szalma György, majd hozzátette:  „hogy ezúttal egy muszlim közösség vette birtokba, az semmivel sem rosszabb, mint amikor a földdel teszik egyenlővé vagy kocsmává alakítják ezeket az épületeket. Minden esetben a keresztény Európa egy darabkája pusztul el.”


Hirdetés

A teljes írás ide kattintva olvasható a mandiner.hu oldalon.

'Fel a tetejéhez' gomb