Nemet mondott, ezért lelökték a tetőről

Súlyos sérüléseket szenvedett az a pakisztáni lány, aki nemet mondott arra, hogy áttérjen az iszlámra és hozzámenjen a kérőjéhez. A lány ügyvédje szerint a fiú többször is kérte, hogy vegye fel az iszlám vallást, de minden alkalommal nem volt a válasz, ez vezetett végül az erőszakos cselekményhez.

 

Az eset augusztus 22-én történt és még mindig nem tisztázódtak a bűncselekmény körülményei – írja a Christianpost. A 18 éves Binish Paul-t már hónapok óta kérlelte a fiú, Taheer Abbas, aki ezzel próbált meg nyomást gyakorolni a lányra, de egyszer sem járt sikerrel. A lány ügyvédjének elmondása alapján súlyos sérüléseket szenvedett a lábán és a gerincén.


Hirdetés

Annak ellenére, hogy a család jelentette az esetet a körzeti rendőrségen, a hatóságok nem emeltek vádat.

A tettest csak két nappal később tartóztatták le, miután az ügyvéd közvetlenül a bírósághoz fordult. Ezalatt viszont a családot megfenyegették, hogy ha nem zárják le az ügyet, istenkáromlással fogják vádolni őket, amiért halálbüntetés is járhat Pakisztánban.

A pakisztáni keresztények jellemzően a társadalom legszegényebb rétegeit teszik ki, ami miatt sokszor saját jogaikkal sincsenek tisztában. Ennek következtében a rendőrség passzivitása és az elkövetők családjának fenyegetése miatt sok esetben nem is jelentik a bűncselekményeket.

Az esetet azonban nem célszerű vallási színezetű konfliktusként kezelni – figyelmeztet Anthony Naveed, katolikus jogász, mert itt elsősorban egy személyes ügyről van szó, amiben nagy szerepet játszhatott a féltékenység is. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a közösségi média hírei torzítják a valóságot, ami ellehetetleníti a pártatlan kivizsgálást és akár további erőszakos cselekményekbe is torkollhat.

Mindemellett a pakisztáni keresztény családok sok esetben voltak támadások alanyai azért, mert nem engedték, hogy a család még hajadon tagjai muszlim férfihez menjenek feleségül. Egy nemrégiben történt eset szintén arra világít rá, hogy az ehhez hasonló döntéseknek komoly ára van a keresztény közösségen belül. Egy 19 éves lányt szintén házasságra akartak kényszeríteni Karacsiban, de amikor nemet mondott, a családot fizikai erőszak és fenyegetések érték a muszlim közösség egy részéről. 

Kép: Aid to the Church in Need

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb