Iráni rakétatámadás érte Irak kurdisztáni területét

A támadást az amerikai alelnök, Mike Pence is elítélte. A Nechirvan Barzanival, a Kurdisztáni Regionális Kormányzat miniszterelnökével folytatott beszélgetésben a sok szempontból jelentős iraki kormányalakításról is szó esett. Az S4C.News munkatársa az eset helyszínén tartózkodott a támadás idején.

 

Szeptember 8-án érte rakétatámadás az iraki Koysijaq városában az Iráni Kurd Demokrata Párt székházát. A becsapódás következtében tizennégyen vesztették életüket és negyvenen sérültek meg.

A támadás Erbíl városától kevesebb, mint hetven kilométerre érte a kurdisztáni területet, ahol jelentős a keresztény kisebbség. Amellett, hogy az amerikai kormányzat határozottan fellép a keresztény lakosság védelme mellett, a jelenleg is zajló iraki kormányzat megalakulása kiemelt jelentőséggel bír Bagdadban.

Az USA partnerként tekint a Kurdisztáni Regionális Kormányzatra, ugyanis az a célja, hogy az alakuló parlamentbe ne jusson be olyan képviselő, aki az iráni érdekeket szolgálhatja, ezért a kurdokkal való szoros együttműködés kiemelt szereppel bír – írja a The National .

Irán ezzel szemben igyekszik érvényesíteni a befolyását a helyi, saját érdekeltségébe tartozó milíciákkal és katonai eszközök áttelepítésével. 

Az S4C.News helyi kommentátoroktól úgy értesült: Irán célja az lehet, hogy destabilizálva a helyzetet háborút robbantson ki a szövetségesét veszélyeztetve érző Egyesült Államokkal.

https://s4c.news/2018/09/04/iran-tovabbra-is-kitart-az-elrettentes-mellett/

A Pence és Barzani közötti telefonbeszélgetés ideje alatt is készülnek olyan felvételek, amiken Irán rakéták mellett, más katonai eszközöket is áttelepít a nyugati határhoz.

A helyi keresztény közösségek védelmével kapcsolatban a két politikus a visszatérésük lehetőségeiről is beszélt, ami a  jelenlegi konfliktusos helyzetben nem sok reményt ébreszt a lakosságban, amit megerősít a mostani rakétatámadás is, aminek nyomairól videó is készült:

Az S4C.News munkatársa magyar csoportot kísérve a támadás helyszínén tartózkodott október 8-án. Szerkesztőségünkkel azt közölte, hogy a katolikus és református fiatalokból álló csoportból senkinek sem esett bántódása.

The National/S4C.News

Kép: AFP

Iratkozzon fel hírlevelünkre