Komáromban megrongálták Mindszenty bíboros szobrát

Vascsővel és kalapáccsal esett neki egy Komáromban lévő szobornak egy 34 éves komáromi férfi 2018. augusztus 25-én éjjel. K. Miklós ütötte-verte a szobrot, amiből több darab le is tört – írja a police.hu

 

 

A férfi cselekményével több milliós kárt okozott a műemlékben. A komáromi rendőrök amint tudomást szereztek a bűncselekményről, az elkövető felkutatására indultak. A 34 éves gyanúsítottat két nappal később otthonában elfogták és előállították a Komáromi Rendőrkapitányságra.

Mindszenty József vörös posztó volt a kommunisták és az általuk irányított állambiztonság szemében. A bíborost 1948-ban, koholt vádak alapján börtönözték be a kommunisták, az ÁVH kínzómesterei napi rendszerességgel verték és gyötörték minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon – teszi hozzá a Magyar Idők.

Csak egy rövid emlékeztető: „Életem legboldogabb pillanata volt ez„ – mondta egy teljes erőből végrehajtott, a bíboros gerincére mért rúgás után egy partizán – írják.

Kiderült, hogy a férfi az elmúlt napokban több, hasonló jellegű bűncselekményt is elkövetett. Egy héttel korábban egy lottózó üveg ajtaját dobálta meg kővel, a szobor megrongálását követő napokban pedig egy vascsővel betörte szomszédja házának ablakát, valamint a helyi rendőrkapitányság ablaküvegét is.

A gyanúsítotti kihallgatásán mindegyik bűncselekmény elkövetését elismerte. Elmondta, hogy a rongálásokkal a dühét akarta levezetni. Ellene felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett és rongálás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.

Fotók: Police.hu