Agyonverhették az egyiptomi keresztény püspököt

Az egyiptomi Kopt Ortodox Egyház közlése szerint holtan találták Epiphanius püspököt, az Anba Makar kolostor vezetőjét, egy Kairótól északnyugatra található sivatagi kolostorban – számol be róla az Associated Press.

 

 


Hirdetés

Bár az egyház további információkat nem hozott nyilvánosságra, a hatóság néhány, névtelenségbe burkolózó képviselője elmondta, hogy a püspök fején és hátán találtak ütésekre utaló sérüléseket. Több hírforrás szerint is egyértelmű, hogy Epiphanius püspök gyilkosság áldozata lett, így ő a legújabb keresztény mártír.

Egyiptom lakosságának többsége muszlim vallású, megközelítőleg tíz százalékra tehető a keresztények aránya. Vallási indíttatású konfliktusok jellemzően az ország déli területén, vidéki közösségekben fordulnak elő.

Iszlám fegyveresek 2016 decemberétől több támadást is elkövettek a kisebbségi keresztény közösség ellen. Ezekben az összecsapásokban száznál többen vesztették életüket, illetve sebesültek meg.

A püspököt ért rettenetes támadás a legutóbbi a kopt keresztények elleni atrocitások között, amelyek száma 2017-ben és 2018-ban meredeken emelkedett. 

S4C

https://s4c.news/2018/07/24/halalra-kinoztak-egy-kopt-keresztenyt-egyiptomban/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb