Sako bíboros levele az irakiakhoz: A keresztények teljes jogú állampolgárok

Sako bíboros levelet intézett az iraki néphez az elmúlt napokban, miután hazatért Bariból, ahol július 7-én részt vett Ferenc pápával és a keleti pátriárkákkal a közel-keleti békéért végzett ökumenikus imanapon – írja a Vaticannews.
 

A Bariban megrendezett ökumenikus találkozóról hazatérve az iraki káld katolikus pátriárka levélben szólt az irkai néphez, amelyben elmondta, hogy „megígérem minden irakinak, amint öt évvel ezelőtt tettem, amikor pátriárkává választottak, hogy becsületes és őszinte leszek, testvér és mindenki szolgája; tőlem telhetően Isten áldására bízom magam és együttműködöm minden jó emberrel, hogy erősítsük az egységet és az együttműködést. Feladatunk: előmozdítani a harmonikus együttélést, bátorítani a párbeszéd és megértés kultúráját, igyekezni megteremteni a szeretetre, az igazságosságra, az egyenlőségre, a szabadságra, az emberméltóságra és a békére alapozott jobb légkört”.

Utalva bíborosi piros ruhájára és birétumára így tanúskodik az iraki néphez való vértanúságig menő hűségéről: „A piros ruházat a vértanúságot jelképezi, főleg a mi országunkban, amely nem egyszer ezt a megpróbáltatást szenvedte. Jelképezi annyi vértanú vérét, amelyet kiontottak ezen a földön.” Majd lelkipásztori küldetésére hivatkozva hozzáfűzte:

„A piros a szeretetnek is szimbóluma, amelynek lángra kellene lobbantania annak szívét, aki a piros birétumot viseli.” – Sako bíboros levelében közvetíti Ferenc pápa üdvözletét és szolidaritását az egész iraki népnek; a Szentatya állandóan imádkozik a régió békéjéért, biztonságáért és fejlődéséért – írják a cikkben. 

Végül Sako bíboros pátriárka a politikusokhoz fordul felhívással: kötelezzék el magukat a háború megállításáért, mert nincs jövő a béke és biztonság nélkül; a muzulmán, keresztény és más vallású vezetőket szintén arra szólítja fel, működjenek közre a kiengesztelődés, a béke és a biztonság megteremtésben, legyőzve a végletes és erőszakos tetteket, mert a vallás és az erőszak kizárják egymást.

Előmozdítani a párbeszéd, a tisztelet, a béke és az élet kultúráját: ezt a küldetést bízta Ferenc pápa Sako bíborosra, a káldok babiloni pátriárkájára és rajta keresztül az egész iraki egyházra, amikor a június 28-i konzisztóriumon bíborossá kreálta.

A L’Osservatore Romano-ban egy interjú is olvasható a pátriárkával, aminek magyar nyelvű részleteit és a cikket ide kattintva lehet elolvasni, a teljes angol nyelvű levél pedig itt olvasható.

Fotó: Reuters / Luca Zennaro

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre