Az Iszlám Állam vállalta magára a torontói lövöldözést

Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vállalta magára a torontói lőfegyveres ámokfutás elkövetését – jelentette a szervezet közlése alapján szerdán a Magyar Távirati Iroda. Az IÁ az általa működtetett Aamák hírügynökség útján kiadott közleményében tudatta: a támadó a szervezet egyik katonája volt, és tettét az Iszlám Állam felhívásra hajtotta végre. Az IÁ arra utasította tagjait, hogy vegyék célba azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részt vesznek az ellene folyó harcban, az Egyesült Államok vezette katonai koalícióban.

Az Iszlám Állam további részletekkel vagy bizonyítékkal nem szolgált közleményében.

A kanadai nagyvárosban vasárnap este elkövetett lőfegyveres ámokfutás végrehajtója, Faisal Hussein a város Greektown negyedében egy kézifegyverrel válogatás nélkül lövöldözni kezdett, tizenöt embert megsebesített. Egy tíz éves lány és egy tizennyolc éves fiatal nő belehalt sebesüléseibe. A huszonkilenc éves torontói lakos a családja szerint súlyos mentális problémákkal küszködött,„egész életében elmezavartól és depressziótól szenvedett”.

A kanadai hatóságok szerint Faisal Hussein nem állt nemzetbiztonsági megfigyelés alatt. A rendőrség hangsúlyozta, hogy indítéka továbbra sem világos, így az sem, honnan szerezte lőfegyverét. Azt sem sikerült eddig tisztázni, hogy a lövöldöző önkezűleg vetett véget életének, vagy a rendőrök által leadott lövések végeztek vele. Hírügynökségi beszámolók szerint ennek kiderítésére a férfi boncolását rendelték el.

Ralph Goodale közbiztonsági miniszter elmondta: a torontói rendőrség vezette nyomozás jelenlegi állása szerint az elkövető tette nincs összefüggésben a nemzetbiztonsággal.

A nyomozók házkutatást tartottak a férfi lakásán, amelyen szüleivel és ikertestvéreivel osztozott. A hatóságok több doboznyi, bizonyítékként használható tárgyat foglaltak le.

MTI/S4C

Kép forrása: Kanadai Magyar Hírlap

Iratkozzon fel hírlevelünkre