Himnusz nélkül nincs szertartás Kína Henan tartományában

Hatósági előírás alapján a templomoknak ki kell függeszteni a kínai zászlót és el kell, hogy hangozzon a népköztársaság himnusza is.

 

 

A „különleges értesítőben”, amelyet július elején kaptak meg a közösségek, arra is kérik a papokat, hogy gyűjtsenek  adatokat a hívekről, különösen a szegényebb rétegekbe tartozókról – írja a UCAN katolikus hírportál.

Egy neve elhallgatását kérő helyi pap a portálnak beszámolt arról is, hogy a felhívás ellenére ő nem működött együtt a hatóságokkal, mert attól tartott, hogy ha adatokat szolgáltat a közösségének tagjairól, az állam megvonja tőlük a támogatásokat a hitük gyakorlása miatt, ami „elfogadhatatlan”.

A kormány álláspontja szerint azért van szükség az információra, mert így könnyíteni lehetne az egyházak ügyintézését és irányítását, a pap szerint azonban a nyomásgyakorlás erősödéséről lehet szó.

A felhívás azt is előírja, hogy a vallási vezetőknek és elöljáróknak jelenteni kell a szertartásokon részt vevők számát és az emberek családi, magánéleti hátterét .

A felhívásban emellett szerepel az is, hogy a hatóságok rendszeresen ellenőrizni fogják az előírtakat. Arról, hogy Henan tartományban a keresztényeken kívül más vallás esetében is történt-e hasonló, nincs információ, amiből arra lehet következtetni, hogy erősödik a keresztényekre gyakorolt nyomás.

Egyedül márciusban Nanyang városában, Henan tartomány délnyugati részén megközelítőleg száz templomot zártak be az Open Doors International munkatársa szerint. A tartomány emellett azoknak a mozgalmaknak a központja, ahol a jelentős feszültséget generálva jöttek létre azok a „házi közösségek” és gyülekezetek, amelyekre a kínai kormánynak még kevés ráhatása van és nem tartja őket teljes kontroll alatt.

Vatikán – Kína: Párbeszéd és tárgyalások a kínai katolikus egyházról

A kínai katolikus közösség püspökeivel együtt – akár elismertek az állam részéről, akár nem – kedvezően ítéli meg a párbeszédet a hatóságokkal. De a párbeszéd csupán elméleti marad, ha nem vállalják a mindenki javát kereső igazi tárgyalásokat, – amint Ferenc pápa hangsúlyozta.

A kínai egyház egy jó része  elismeri a „hivatalos” és a „nem hivatalos” közösséget is, tehát kedvezően tekint az elkezdett  párbeszédre. Kockázatos lenne százalékban kifejezni az arányokat, de tény az, hogy néhány kínai püspök – akár elismert, akár nem az állam részéről – kedvezően nyilatkozott a Kína és a Szentszék között elkezdett tárgyalásokról és az esetleges megegyezésről. A párbeszéd lehetővé teszi a közeledést, egymás jobb megismerését, egymás szándékait, elvárásait, követeléseit. Az egyháznak meg kell különböztetnie azt, ami a keresztény hit lényegéhez tartozik attól, ami nem, amikor felelősen tárgyalásokat folytat és gyakorlati megoldásokat keres például püspöki kinevezések kérdésében.

Forrás: World Watch Monitor, Vaticannnews

Fotó: UCA News

Iratkozzon fel hírlevelünkre