Trójai faló-szindróma: a baloldal és az iszlám

A politikai ideológiák és a vallás összefonódása számos formát magára öltve járt kéz a kézben a szekularizáció klasszikus időszakát megelőzve is és ez a jelenség ma sem tűnt el a Közel-Keletről. A 21. század elején pedig egyre inkább úgy tűnik Európában, hogy a politikai paletta baloldalán lévők egyfajta lehetőségként tekintenek az iszlámra. Szemlénk Békés Márton Mandineren megjelent írásáról.

A nyugat-európai baloldal soha nem adta fel a világforradalmat, a globális emancipációs küzdelmet, amelyet minduntalan valamilyen felszabadítási harc szükségességével indokol. (…) Ők az a világelit, amelynek szíve kiapadhatatlanul vérzik az elesettekért.

A moralizáló nyomásgyakorlás, az akadémiai petíciók és a finánctőke lapjaiba írott újságcikkek sokasága, valamint a politika puha befolyásolása jó ideig hol a hajléktalanok és a prekariátus, hol a legkülönfélébb szexuális és életmód-kisebbségek helyzetének javítására irányult, miközben ők maguk nem adták fel a gyorsvasúttal hamar elérhető egyetemek jól fizető médiatanszékeit, a külföldi ösztöndíj-lehetőségeket és a nyaralást Toscanában (…).

A multikulturális társadalom megteremtésében, az államhatárok lebontásában, a nemzeti érdekek és a hagyományos kulturális értékek háttérbe szorításában a 20. század vége óta a baloldal és a neoliberalizmus egymás stratégiai partnerének számít. A kortárs baloldali–liberális multikulturalizmus tulajdonképpen a globális kapitalizmus hivatalos ideológiája.

A nyugati országok és a menekültválság nem csak előbbiek gyarmati múltja miatt és ennél is áttételesebb földrajzi–történelmi okoknál fogva, hanem nagyon közvetlenül is összekapcsolódnak. (…) Kadhafi ezredes nem sokkal bukása előtt az orosz sajtón keresztül azt üzente az országában beavatkozó NATO-tagállamok lakosságának, hogy „azt a falat bombázzátok, amely eddig megakadályozta, hogy az afrikaiak s velük együtt az al-Kaida terroristái elinduljanak Európába. Ez a fal Líbia. Ti ledöntöttétek.” Pontosan négy év múlva, 2015 nyarán, egész Európa szembesült a nyugati országok elhibázott demokrácia-exportjának következményeivel.

Közép- és Kelet-Európa országai azonban lelkiismeretfurdalás nélkül mondhattak nemet a bevándorlásra, hiszen se nem voltak gyarmataik, se nem bombázták az arab államokat.

(…)

A nyugat-európai baloldal kézzelfogható politikai eredményeket realizál a bevándorlás támogatásából. London munkáspárti, pakisztáni származású muszlim polgármesterétől, Sadiq Khantól kezdve a francia/belga „muszlimbaloldali” (islamo-gauchisme) szervezeteken át a 2018-as olasz választásokon a baloldali pártszövetségre való voksolásra buzdító imámokig sok példát találunk arra, hogy a bevándorlással kapcsolatban felettébb engedékeny, az európai kultúrával (mint amilyen a nemzet, a hagyományos családi berendezkedés és a kereszténység) szemben minimum közönyösen semleges baloldali pártok miként szerzik meg sikerrel a bevándorló hátterűek szavazatait. S minél többen költöznek be, annál több voksot remélhetnek tőlük a jövőben!

Közel az idő, amikor már nem a baloldali pártok fogják használni a muszlim közösségeket, hanem fordítva. A szekuláris társadalommal és annak erőivel való együttműködés csak kényszerűség (amelyre a kitman és a takijja gyakorlata érvényes), és csak addig tart, amíg az iszlám (az arab szó jelentése: „az alávetettség elfogadása”, behódolás) annyira meg nem erősödik, hogy fordít a helyzeten.

Egy 2016-os hollandiai felmérés szerint a migránsokkal kapcsolatos vélekedés és a politikai oldalak között szignifikáns kapcsolat igazolható: eszerint minél baloldalibb valaki, annál inkább támogatja az összes jövevény befogadását, ezzel szemben a jobboldaliság a bevándorlás elutasításával és a határok védelmével jár következetesen együtt. A számok egyértelműen mutatják azt is, hogy a migrációs háttérrel rendelkezők túlnyomó többsége baloldali pártokra szavaz. (…)

A baloldal hagyományos szavazóbázisa a gazdasági szerkezetátalakulás miatt jó ideje kicserélődött, és mivel eközben alapértéket is cserélt, nem túlzás arra következtetni, hogy részben emiatt a nyugat-európai pártokat egy szélesedő választásföldrajzi szakadék választja el egymástól, amely ráadásul kulturális okoknál fogva egyre mélyül. A nemzeti identitás talaján álló, populista jobboldal egyre inkább az őslakos európai nemzetek szavazóit képviseli, osztályhovatartozásukra való tekintet nélkül, mely tömbnek tartalékai elsősorban vidéken és a nagyvárosi munkáskerületekben vannak.

A baloldal ehhez képest a neoliberális gazdasági program és a multikulturális napirend képviselőjévé válik, és a metropolisz középosztálybeli, liberális értelmiségére, az anyagi segítségére számító – többnyire alsó-középosztálybeli, munkanélküli – bevándorlókra, valamint a mindezek háttértámogatójának számító nemzetekfölötti struktúrákra (globális és föderális szervezetek, alapítványok, nemzetközi bíróságok) és azok helyi képviselőire (jogvédők, kívülről finanszírozott média, aktivisták) támaszkodik. (…)

Oswald Spengler halála előtti utolsó nagyobb írásának (A döntés évei. 1933) záró fejezetében úgy fogalmazott, hogy az I. világháború következtében kivérzett, megosztott, eladósodott és legitimációját vesztett Európát kettős veszély fenyegeti, mégpedig délről és keletről. 

„Jelen évszázad nyugati civilizációját nem egy, hanem két roppant méretű világforradalom fenyegeti. […] Az egyik alulról jön, a másik pedig kívülről: egyrészt az osztályharc, másrészt a rasszok harca formájában. […] A következő évtizedekben mindkettő egymás mellett fog harcolni, talán szövetségesként” – írta.

A világforradalom azonban nem ért véget a hidegháborúval, folyamata csak megfordult: az osztályharc lezárultával – Spengler alfejezetcímével szólva –

a „színes népek forradalma” immár Európában folytatódik.

A kommunizmus kilépett a játékból, helyét a világkapitalizmus foglalta el. Az Internacionálé refrénjének záró sora, mely szerint „holnapra nemzetközivé lesz a világ”, megvalósulni látszik, de a hegeli „ész csele” folytán nem annak kommunista megfogalmazói teljesítik be, hanem éppen azok, akik ellen a vörös himnuszt megírták! Az ellenszer eközben nem változik: 

az internacionalista ideológiák és globális üzleti törekvések hatékony ellenszere egyedül a nemzetállam. A globalizáció hullámtörői a nemzetállamok határai.

Az írás teljes egészében itt olvasható el.