Ez volt a hétvége legszebb felvonulása – képeken az Ezer Székely Leány Napja

Noha a legnagyobb sajtóvisszhangot egy egészen más jellegű felvonulás kapta, a hétvége legnagyszerűbb vonulásos rendezvénye vitathatatlanul az Ezer Székely Leány Napja című hagyományőrző rendezvény volt Csíkszereda főterén. Az MTI képei alapján a 777 tett közzé egy látványos válogatást, amelyet – mélyen egyetértve a rendezvény céljaival – mi is közlünk. 

Az Ezer Székely Leány Napja a székely népviselet, néptánc és népzene évente megszervezett hagyományőrző találkozója, amelyre rendszerint július első szombatján kerül sor Csíkszeredában. Az évről évre megrendezett találkozó lehetőséget teremt a székely népviselet és népművészet értékeinek bemutatására, megőrzésére, népszerűsítésére, ezen keresztül az identitás erősítésére. A találkozó első jelmondata, mely szerint

hitében erős, erkölcsében tiszta, és önazonosságában szilárd ifjúságot akarunk, 

tükrözi a szervezők azon törekvését, hogy a népi hagyományok felelevenítésével a közösségi identitást erősítsék. A rendezvényt úgy is jellemzik, mint a tánc, az imádság és a népviselet ünnepe. Mint vallják; a hit és a hagyomány érvényesülését, önazonosságtudatunk két tartópillérét igyekszünk erősíteni. Amikor ezernél többen felveszik népviseletüket, akkor az egyénre visszahat a közösség ereje. Ez jelenti a székelység fennmaradásának alapját.

A képre kattintva galéria nyílik!

 

Forrás: 777, MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre