A szentföldi keresztény vezetők levele Netanyahuhoz
Az izraeli törvénytervezetet egyelőre nem vetették el, hanem folytatja útját a jóváhagyás felé. „Eltervezett és korábban sosem látott támadás a szentföldi keresztények ellen”, amely megsérti „a legalapvetőbb jogokat” és aláássa a hosszú évtizedek során a zsidó állam és a helyi keresztény közösségek között kiépített „kapcsolatot”. Így fogalmaznak levelükben a Szent Sírt közösen kezelő keresztény felekezetek elöljárói.
Benjamin Netanyahu izraeli miniszterelnöktől azt kérik, hogy „gyorsan és határozottan cselekedjen a törvényjavaslat leállításában. Ugyanis annak egyoldalú előmozdítása az egyházakat is hasonlóan egyoldalú válaszlépésre kényszeríti”. A levél aláírói között van III. Theophilos jeruzsálemi görög-ortodox pátriárka, Nurhan Manougian jeruzsálemi örmény apostoli pátriárka és P. Francesco Patton ferences, szentföldi kusztos.
A Szent Sír bazilika bezárása után ismét felszínre kerültek az ellentétek
A három keresztény egyházi vezető levele ismét felszínre hozta az ellentétet az izraeli kormánnyal. A vonatkozó törvényjavaslat miatt február végén a helyi egyházak a tiltakozás jeleként bezárták a Szent Sírt február 25-27. között. Akkor a törvényjavaslat arra irányult, hogy biztosítsa az izraeli kormánynak a lehetőséget azoknak az egyházi ingatlanoknak az elkobzására, amelyeket a múltban hosszú időre – 99 évre – bérbe adtak a Nemzeti Zsidó Alapnak.
A közelmúltban ezek az egyházi tulajdonosok saját tartozásaik kiegyenlítésére az érintett ingatlanokat magán ingatlanfejlesztő-csoportoknak akarták eladni. Az izraeli parlament egy ideje már dolgozott egy olyan törvénytervezeten, amely feljogosítja Izrael Államot ezeknek a területeknek a kisajátítására. Egyben a törvénytervezet célja, hogy kivonja ezeket a tulajdonokat a lehetséges jogi viszályok alól és védelmezze azokat a tulajdonosokat, akik időközben ezeken a területeken lakást vagy ingatlant építettek.
Nem vetették el a vitatott törvénytervezetet
Februárban a helyi egyházak vezetői felfüggesztették a tiltakozást, miután az izraeli kormány ígéretet tett, hogy tárgyalást indít az ellentmondásos kérdésben érintett egyházi felekkel. A mostani levél aláírói Netanyahu miniszterelnöknek arra hivatkoznak, hogy a médiából értesültek arról, hogy az általuk vitatott törvénytervezetet még sem vetették el és jövőbeli jóváhagyás céljából benyújtásra került a miniszteri bizottság elé.
Izraeli parlamenti képviselő válasza
A szentföldi egyházi vezetők aggodalmára az izraeli médiában válaszolt Rachel Azaria izraeli parlamenti képviselőnő, a törvénytervezet felelőse. Véleménye szerint a törvénytervezet pusztán arra irányul, hogy védelmezze a lakosokat, akik az egyházak földterületein épült házakban élnek, kivonva ezeket az ingatlanokat az esetleges spekulációk alól. Azaria továbbá hangsúlyozta: a törvénytervezet új változata általános biztosítékokat kínál a kis lakástulajdonosok védelmére, akiknek háza azokon a földterületeken található, amelyek lehetséges jogi viszályok tárgyát képezhetik, anélkül, hogy pontos utalásokat tartalmazna az egyházi tulajdonokra.
Forrás: Fides, The Times of Israel, via VaticanNews/Somogyi Viktória
Kép: AFP/licensors