Újrakezdeni a terror után…

Egy szentbeszédben hallottam a káld katolikus iraki atyákról, akik 2017 nyarának elején Esztergomban pihentek pár hétig. A migránsválság köztudatba való belépése óta rendszeresen követtem a szíriai és iraki helyzetet, ezért felkerestem Roni Salim atyát és megkértem, meséljen az ottani helyzetről, tapasztalatairól. Nagy Gergely riportja.

A riportot 2017. augusztusában tette közzé a 777blog.hu. A szerző hozzájárulásával az S4C.News tematikus híroldal – profiljának megfelelően – újraközli a cikket, amelyből mi magunk is sokat tanultunk.

Salim atya asszír nemzetiségű. A káld katolikus egyház papja, amely Rómával teljes communióban lévő keleti katolikus egyház. Városukban, az 50 ezres Karakosban (arabul: Bakhdida) volt a Közel-Kelet egyik legnagyobb keresztény temploma 3000 férőhellyel, melyben vasárnaponként négyszer teltházas szentmise volt.

Szűkebb hazájuk mindössze 30 kilométerre van Moszultól. Utóbbi az ószövetségi Ninive helyén épült, amely az Asszír Birodalom fővárosa volt. A próféta felhívására tehát Salim atyáék távoli ősei tartottak bűnbánatot Jónás könyve szerint. Anyanyelvük az arámi nyelvcsalád része, közeli rokonságban az arámival, amit Jézus is beszélt.

Salim atya kifejtette, hogy az asszírok az Iszlám Állam megjelenése előtt is súlyos nehézségeket éltek meg, és Irak 2003-as amerikai megszállását követően csak romlott a helyzetük. Az Al-Kaida és dzsihádisták gyakran raboltak el keresztényeket. Hogy gyermekeiket ettől megvédjék, a karakosiak buszokat vásároltak, mellyel iskolába szállították diákjaikat Moszulba. Az Al-Kaida azonban közel tucatnyi, zsúfolásig megtelt iskolabuszt robbantott fel 2010-ben, de csodával határos módon csak két diák halt meg. Még muzulmán szemtanúk is a Szűzanya oltalmának tulajdonították a többszáz iskolás megmenekülését. Szintén 2010-ben Bagdadban, a káld katolikus székesegyházban szentmisén történt robbantás, melyben ötven ember meghalt.

A pokol akkor szabadult el, amikor 2014-ben az Iszlám Állam terrorszervezet elfoglalta Moszult, szörnyű vérengzést hajtva végre a keresztények között, három lehetőséget adva nekik: áttérnek az iszlámra, súlyos többletadót fizetnek, vagy megölik őket.

Az ISIS a keresztények házait arab „N” betűvel (názáreti) jelölte meg, jelezve, hogy a muszlimok bármit elvihetnek onnan.

A karakosiak tisztában voltak azzal, hogy hasonló sors vár rájuk. Moszul elestekor az iraki hadseregtől a terrorszervezet nehézfegyverzetet szerzett, ők pedig csak könnyű fegyverzettel rendelkeztek, így érdemi ellenállásra nem volt esélyük. Az ISIS támadásakor hat órán keresztül tudtak fegyveres ellenállást kifejteni, ami elegendő volt az 50 ezres város kiürítéséhez. A gyermekek, idősek, nők és végül a férfiak is elhagyták a várost.

Az iraki Kurdisztán fővárosába, Erbílbe menekültek, ahol sátortáborokban éltek. (Erbíl katolikus érsekével való beszélgetés itt tekinthető meg.) A karakosi keresztények korábban jómódúnak számítottak, de mindenük odaveszett, nincstelenné váltak. A menekülttáborból idővel sokan továbbmentek Libanonba, Európába, az Egyesült Államokba, ahogy egyre távolabb került a visszatérés reménye.

Az iraki kormányerők 2016. októberben foglalták vissza Karakost. A várost teljesen romokban találták, annak ellenére, hogy a területén lefolyt harcok nem feltétlenül indokolták volna ezt.

A házfalakon ilyen és ehhez hasonló firkákat hagyott hátra az ISIS a keresztényeknek:

„Azért jöttünk, hogy a véreteket igyuk.”

„Úgy imádjuk a halált, mint ti az életet.”

„Mi Mohamed unokái vagyunk, ti a majmoké és a disznóké.”

Az ISIS az összes templomot, kolostort, feszületet felrobbantotta, megrongálta, vagy megszentségtelenítette. Jézus, Szűz Mária és a szentek szobraira és festményeire úgy lövöldöztek, mint egy lőtéren.

Az elpusztított templom romjaiban ennek ellenére a helyi püspök szentmisét celebrált a felszabaduláskor. A karakosiak számára muszlim szomszédjaik csalódást keltettek. A környék muszlimjai közül sokakat a keresztények iskolázták, támogatták. Ennek ellenére, amikor az ISIS bevonult, senkire nem számíthattak, sokan ellenük fordultak. Nagyon nehéz lesz a bizalom újjáépítése a békés egymás mellett éléshez.

Salim atya elmondta, hogy az iraki kormánytól nem számíthatnak segítségre az újjáépítésben. Szükségük van anyagi támogatásra, hogy vissza tudjanak térni, újjáépíteni otthonukat. Kritikusan látják a szeptembert, amikor az iskola kezdődik. Remélik, hogy addigra minél több épületet tudnak helyreállítani, hogy az egykori lakók visszatérhessenek városukba. Attól tartanak, ha máshol kezdik el a gyerekek az új tanévet, nehezebben tudnak hazatérni Karakos keresztény családjai.

Védelmük a kormány részéről nem elégséges. Számítanak ezért az európai közvélemény nyomásgyakorlására vezetőik felé, hogy elérjék nemzetközi békefenntartók jelenlétét, akik szavatolni tudják biztonságukat.

Bosznia-Hercegovinában 2010-ben alkalmam volt megtapasztalni, hogy egy lerombolt város és elűzött lakosság számára a felszabadulásból nem feltétlenül következik az újjáépülés. Gyalogos zarándoklatom során napokon keresztül szétrombolt települések romjai mellett haladtam el, tizenöt évvel a daytoni békeegyezmény után. Horvátok és bosnyákok laktak ott valaha, akik többnyire túlélték a háborút, de sosem tértek vissza szülőföldjükre, mivel nem lennének biztonságban saját egykori otthonukban.

Tolmácsolni és kihangosítani tudom Salim atyáék kérését:

lehetőségeink szerint támogassuk őket – katolikus felebarátainkat – hatalmas feladatukban, hogy újjákezdhessék életüket saját otthonukban!

Nagy Gergely

A cikk először a 777blog.hu oldalon jelent meg. 

Fotók: National Catholic Register, AFP, Getty Images