Sentu Mir keresztény iskolát nyitott a muzulmán gyerekeknek

A bangladesi lelkész, Sentu Mir, aki korábban súlyos lőtt és szúrt sebei miatt menekült el hazájából, visszatért Bangladesbe, hogy egy templomot építsen a már meglévő keresztény iskolája mellé.

“Azt gondolom, hogy a szenvedés Isten ajándéka, amit rábíz valakire, és segít azt elviselni” – mondta Sentu Mir, aki jelenleg egy Dakkától északra fekvő kisváros lelkésze. Miután egy konferencián elmesélte az élete történetét, világossá vált a jelenlévők számára, hogy Isten valóban csodát tett vele. “Magasztalom Istent az ő jóságáért, és hálás vagyok, hogy most itt lehetek, és elmondhatom, ami velem történt.”

Sentu Mir így kezdte a beszédét: “A nagyszüleim még muzulmánok voltak, a szüleim tértek meg a katolikus hitre. Nyugat-Bangladesben nőttem fel, két fiú és hat lánytestvérrel.”

Rövid ideig teológiát tanult, majd feleségével egy kis faluba költöztek, ahol egy keresztény se élt. “ Motorral jártam városról-városra, hogy barátokat szerezzek, és ápoljam a  már meglévő kapcsolatokat.” Az útjai során tanúságot tett hitéről, és együtt imádkozott az emberekkel. Öt év után megkapta a lehetőséget, hogy saját iskolát nyisson, ahová már százhúsz gyerek jár, nagyrészt muzulmánok, de van néhány hindu tanuló is. Egyre több szülő vesz már részt vallási tevékenységekben, és segíti Sentu Mir lelkipásztori munkáját.

Sentu Mirt nagyon sokan tisztelik és szeretik, azonban sokan bizalmatlanul tekintenek a munkásságára. Nem egyszer kapott már fenyegető telefonhívásokat. 2003 húsvétján egyik barátját azért gyilkolták meg, mert egy Jézusról szóló filmet mutatott be. Egy évvel később Sentu Mir következett. “Szilveszter este történt, a piacra mentem, hogy bevásároljak a másnapi ünnepségre. Nem sokkal azelőtt, hogy hazaértem volna, három szélsőséges muzulmán férfi támadott meg.

Egy golyót lőttek a fejembe, és belém szúrtak egy hosszú kést.”

Azon kívül, hogy az arca teljesen eltorzult, eltört az állkapcsa, és nyolc fogát elveszítette, a halló- és látóidege is károsult, és a teste többi részén is súlyos sebeket szerzett.

“A barátaim kórházba vittek, ahol először nem akartak ellátni, amikor megtudták, hogy lelkész vagyok, de a tanítványaim szülei, akik muzulmánok, közben jártak az érdekemben a helyi hatóságoknál.” Az elsősegély után egy miniszter intézte el, hogy átszállítsák egy dakkai kórházba, de Sentu Mirt itt is negatív diszkrimináció érte: “Mindenki tudta, hogy keresztény vagyok. Csak fájdalomcsillapítókat kaptam, és nem voltak hajlandóak rendesen ellátni.”

Látva a férfi kritikus állapotát, a lelkész felettese végül Indiába szállíttatta további kezelésekre. Három éven keresztül szinte folyamatosan műtötték, többek között Thaiföldön is.

Még mindig látszanak az arcán a komolyabb hegek nyomai, de már teljesen jól van. A hallása kiválóan működik, fogimplantátumokat kapott, és ismét rendesen lát, bár a színlátása még nem a régi.

És hogy mi történt a családjával ez alatt a hosszú idő alatt? Felesége a kezdetektől fogva hitt benne, hogy a férje fel fog épülni, és gyermekeivel együtt a faluban maradt, annak ellenére, hogy a rendőrség figyelmeztette, nincsenek ott biztonságban.

2007-ben a lelkész visszatérhetett a családjához, és 2014-ben építhetett egy templomot is az iskola mellé. A legtöbb ember a régióban nem is tudta, hogy az egy templom. “Végül még a kormány is hozzájárult az építkezéshez, hinduk és muzulmánok is támogatták adományukkal.” Bár többen igyekeztek megakadályozni, végül mégis tudott keresztet helyezni a templom tetejére. Nem fél, annak ellenére, hogy a muzulmánok folyamatos megfigyelése, és ellenőrzése alatt áll.

Mindenki, aki valamilyen módon kapcsolatban áll a keresztény vallással, veszélyben van a régióban. Sentu Mir ennek ellenére nem veszítette el az optimizmusát. “Még muzulmánok is árulnak keresztény könyveket, és sokan imádkoztak a gyógyulásomért. Szeretnek engem, és én is szeretem őket. Amíg Isten életben tart, addig ki kell tartanom.

Sosem felejtem el, hogy Isten megmentette az életemet.”

Fordította: Ungvári Ildikó

Forrás: Chretiens.info