Pakisztán: rálőttek az istenkáromlással kapcsolatos törvényt kritizáló miniszterre

Merényletet kíséreltek meg az országban élő kisebbségek támogatásáról ismert pakisztáni belügyminiszter ellen, miközben az felszólalásában az ország istenkáromlással kapcsolatos törvénye ellen tiltakozott. Ahsan Iqbalt a karján találta el a 21 éves merénylő, Abid Hussain, mielőtt a rendőrség lefegyverezte. A minisztert május 6.-án lőtték meg, miután a választókerületében (Narowal, Punjab provincia) egy csoport kereszténnyel találkozott. Ismert, hogy a belügyminiszter kiáll a hátrányos helyzetű keresztény, siíta- és ahmadi muszlim csoportok jogaiért.

A Reuters szerint a támadó később azt vallotta, hogy a „lelkiismerete parancsára cselekedett”, miután a keményvonalas Tehreek-e-Labaik iszlamista párt állítása szerint a kormány istenkáromlást követett el azzal, hogy a választási törvényben egy Mohameddel mint egyetlen igaz prófétával kapcsolatos esküszöveget „meggyengítettek”. 

A rendőrség közleménye szerint „megingathatatlan bizonyíték” van arra, hogy Hussain a Tehreek-e-Labaik támogatója, habár a párt ezt tagadja. A párt egyébként ellenez bármilyen változtatást az istenkáromlásról szóló törvényen, 2017-ben például lezárták az Iszlámabádba vezető utakat egy tiltakozás során, mely hét halálos áldozatot követelt.

Iqbal a harmadik vezető politikus, akit az istenkáromlás törvényt támogató fegyveresek megtámadnak. 2011-ben Salmaan Taseert, Punjab kormányzóját saját testőre, Mumtaz Qadri lőtte agyon, elmondása szerint azért, mert a kormányzó meg akarta reformálni az említett jogszabályt. Ugyanabban az évben iszlámabádi otthona előtt lőtték le Shahbaz Bhatti kisebbségügyi minisztert. Gyilkosai, mielőtt elmenekültek a helyszínről, egy röplapon tudatták tettük okát: a katolikus Bhatti vezette azt a bizottságot, melyet az istenkáromlás törvény felülvizsgálatára állítottak fel 

Taseer és Bhatti mindketten támogatták Asia Noreent, vagy Asia Bibit, a keresztény nőt, akit 2010-ben istenkáromlás miatt halálra ítéltek, és akinek a sorsáról hamarosan Pakisztán legfelsőbb bírósága fog dönteni.

Fordította: Puskás Balázs

Forrás: World Watch Monitor

A kép forrása a Facebook.

Iratkozzon fel hírlevelünkre