Töredékére csökkent a Szíriában élő keresztények száma

A Duna Televízió pünkösd ünnepéhez kapcsolódva, május 21-én mutatta be a Hungary Helps – Övék a mennyek országa című dokumentumfilm-sorozat harmadik részét, melynek alkotói a szíriai Aleppó és Homsz városait is végigjárták. A film kapcsán Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes az M1 csatornának nyilatkozva kifejtette: a biztonság kérdése alapvető a háború sújtotta Szíriában és Irakban élő keresztények számára, ugyanakkor egyelőre a belső béke fennmaradására sincs megfelelő biztosíték.

Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes az M1 Ma Reggel című műsorának nyilatkozva elmesélte: sok belső menekülttel találkozott Szíriában, hangsúlyozta, hogy többen vannak mint ahányan külföldre mentek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Szíriában több különböző felekezetből ugyan, de

1,5 millió keresztény élt a polgárháború kitörése előtt, mára azonban mindössze 400 ezer maradt.

Az ott élők szerint ez a szám még ennél is alacsonyabb, csak nem merik bevallani – jegyezte meg Sajgó Szabolcs, aki szerint óriási szerepe van a segítségnek az újjáépítés kapcsán. Reménykeltő dolgokról is beszámolt, példaként említette, hogy a rengeteg nyomorúság közepette helyre voltak állítva a locsolórendszerek, zöldült a mező, és látszott, hogy a helyiek mindent megtesznek a terület újból lakhatóvá varázsolása érdekében. A beszélgetés itt tekinthető meg.

A filmsorozat – melyet a közeljövőben az S4C.news részletesen ismertet – bemutatta azokat a projekteket, amelyeket az úttörő kormányzati kezdeményezés keretében a Magyar Kormány indított az üldözött keresztények megsegítése céljából. Az üldözött keresztények megsegítésére létrehozott helyettes államtitkárság két alapvető területre összpontosít: Keleten és Afrikában az üldözött és hátrányosan megkülönböztetett keresztény közösségek humanitárius megsegítésére, igazodva azon igényükhöz, hogy szülőföldjükön tudjanak maradni, ahol közel két évezreden keresztül éltek; illetve az erősödő keresztényüldözés jelenségének elemzésére és következményeinek a közvélemény elé tárására Nyugaton, a keresztényüldözés elleni fellépésre ösztönözve a külföldi kormányokat és nemzetközi szervezeteket. 

A kormány támogatásával, a helyettes államtitkárság irányításával számos projekt valósult meg:

Asszír Keleti Egyház, Erbíli Érsekség: Szent György-templom rekonstrukciójának befejezése, papképző szeminárium építése.

Szír Katolikus Egyház, Moszuli Érsekség, Bagdadi Érsekség, Homszi Érsekség Bejrúti Érsekség: Angels of Peace School.  Aleppói Érsekség,  Efrémita Nővérek: menekültek gondozása Szíriában és Libanonban élő menekültek támogatása.

Melkita Katolikus Egyház, Aleppói Érsekség: humanitárius segítségnyújtás.

Káld Katolikus Egyház, Telesqof: 950 ház felújítása, Baqofa: 41 ház felújítása. Erbíl: a Szent József kórház féléves gyógyszerellátásának finanszírozása 2017. július-december,  valamint 2018. március-november. 

Szír Ortodox Egyház, Qaraqosh: 25 ház felújítása. Bartelli, Bahzani, Bashiqa: 25 ház felújítása. Homsz: lakóházak felújítása. Damaszkusz, Bejrút: Szent Szeveriusz Óvoda. Mount Lebanon: ösztöndíj támogatás (Tarakki School), szír menekült családok ellátása a Mor Gabriel- kolostorban, a Szűz Mária-templom felújítása. Zahleh: ösztöndíj támogatása, menekült családok elhelyezése a St. Paul Care House-ban,  idősek otthona.

Jeruzsálemi Latin Patriarchátus, Jordániai Vikariátus: Markai Római Katolikus Iskola, energetikai korszerűsítés, Segítő Szűz Mária templom építése, Észak-Jordániában egy középiskola berendezésének támogatása. A Jordániai Karitász által Ammanban és Madanában fenntartott Irgalmasság Kertje” elnevezésű projekt támogatása, Szeretet Forrása jordániai katolikus egyházi kórus közösségi házának felújítása.

Forrás: hirado.hu, S4C.

Iratkozzon fel hírlevelünkre