Zalaegerszeg
- (H)arctér
Semjén Zsolt: Az egyházi iskolák az ember teljességét szolgálják
A mintegy 3,3 milliárd forintból felépült létesítmény avatása kapcsán a kereszténydemokrata politikus úgy fogalmazott: történelmi és szociológiai tény, hogy a…
- Vélemény
Zalai sonkamester: A vákuumcsomagolású valamiket ne nevezzük húsvéti sonkáknak
– Szokásaink változóban vannak, hogyan látja, a húsvéti füstölt áru mennyire keresett manapság? – A füstölt sonka ma is a…
- Szabadidő
Hetedszerre rendezik meg Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóját
A rendezvény lehetőséget biztosít a kötetlen baráti együttlétre, az ismerkedésre, szakmai eszmecserére a táncházzenészek számára, miközben a nagyközönség is betekintést…
- (H)arctér
Zalaegerszegen a tanrendbe integrálják a KRESZ-oktatást
Zalaegerszeg kiemelten fontosnak tartja a közlekedésbiztonságot, ezért 2015-óta kerékpáros KRESZ-versenyeket rendez a városban. 2016-ban kétszáznál is több tanuló vett részt ezen…
-
Vidéken is elég hely jut a hajléktalanoknak
A zalaegerszegi átmeneti szállón járt Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, aki hangsúlyozta: nemcsak…