Vatikán
- (H)arctér
Gyermekmentő lesz a pápamobilból
A húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kívánságára gyermekmentővé alakítják egyik pápamobilját, amellyel gázai gyerekek orvosi ellátását segítik majd – számolt be…
- Vatikáni Figyelő
Pápaválasztás – megtartották a kilencedik kongregációt
Szombaton délelőtt megtartották a Vatikánban a kilencedik kongregációt, amelyen 177 – közülük 127 választó bíboros vett részt – adta hírül…
- (H)arctér
Zelenszkij az eddigi legeredményesebbnek nevezte a Trumppal folytatott vatikáni beszélgetését
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a Donald Trump amerikai elnökkel a Vatikánban megtartott legutóbbi találkozója a két fél eddigi legeredményesebb…
- Címlap
Kézzel varrta és három méretben készítette el a következő pápa első ruháját a római szabó
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó. Nem tudni előre, kit választ pápának…
- Vatikáni Figyelő
Hermetikusan elválasztják a külvilágtól a bíborosokat a pápaválasztás idején
A Sixtus-kápolnában két kályhát állítanak fel a pápaválasztás napjaira: az egyikben a szavazócédulákat égetik majd el, a másikból száll fel…
- Vatikáni Figyelő
Az olasz lapok szerint Erdő Péter a konzervatívok pápajelöltje
Az olasz Corriere della Sera szerint Matteo Zuppi lehet az új pápa, aki „Ferenc egyik követője és a Kúria egyik…
- Vatikáni Figyelő
Május 7-én kezdődik a konklávé
2025. április 21-én elhunyt Ferenc pápa. Matteo Bruni szentszéki szóvivő tájékoztatása szerint a római katolikus egyház új vezetőjét, a 267.…
- Vatikáni Figyelő
Lezárták a Sixtus-kápolnát, a bíborosok hallgatási esküt tettek
Megkezdődött a Sixtus-kápolna előkészítése a pápaválasztásra hétfőn, a vatikáni kápolnát lezárták a látogatók előtt, miközben a bíborosi testület tagjai zárt…
- (H)arctér
Hétfőn kiderül a pápaválasztó konklávé időpontja
Tömött sorokban több tízezren állnak sorban reggel óta Ferenc pápa sírjánál a Santa Maria Maggiore-bazilikában, miközben a Szent Péter téren…
- Vatikáni Figyelő
Re bíboros homíliája Ferenc pápa temetésén
Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium 91 éves dékánja méltatta szentbeszédében Ferenc pápa életművét az április 26-án, szombaton délelőtt…