Trianon
- Kultúra
Így szerezte vissza Sopront a Rongyos Gárda
A fikciós-dokumentumfilm díszbemutatója május 25-én 18 órakor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Országszerte még 10 artmozi tűzi műsorára a következő…
- (H)arctér
Szilágysomlyón eredeti változatában állították fel az első világháborús emlékművet
A kommunista diktatúra idején előbb a turulmadarat, majd a hősök névsorát távolították el az emlékműről. A turul helyére ortodox kereszt,…
- (H)arctér
Száz éve tette le a hűségesküt Sopron Magyarország mellett
A Hűség napja ünnepi megemlékezésen beszédében a kormányfő arra kérte Sopront, hogy maradjon a következő száz évben is a hűség…
- (H)arctér
Nem lopták Erdélyt – állítja Klaus Johannis
Johannis azon az Aachenben tartott fórumon tette ezt a kijelentést, amelyet követően ünnepélyes ceremónián nyújtották át neki a Nemzetközi Károly-díjat.…
- (H)arctér
Megsértődtek a románok a Trianon-Krím párhuzam miatt
A 46 ország, illetve nemzetközi szervezet képviselője, köztük 14 állam- és kormányfő részvételével megrendezett konferencián a magyar köztársasági elnök rámutatott:…
- (H)arctér
Amikor megkondultak a harangok, és gyászba borult a magyarság
Az erről szóló, 2010. évi XLV. törvény kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része…
- Családháló
Egy belső Trianonra is emlékezünk – 65 éve, ezen a napon legalizálták az abortuszt
Trianon napján, június 4-én rendezik meg a Séta az életért megmozdulást, melynek célja, hogy figyelemfelkeltő jelleggel emlékezzenek a meg nem…
- Vélemény
Ákos: A jövőnkért ma is küzdenünk kell
– Százegy évvel ezelőtt történt a trianoni országvesztés. Hogy látja, mit jelent ma a békediktátum? – Trianon ma ugyanazt jelenti…
- (H)arctér
Magyar szemmel – fotókiállítás az összetartozás emlékhelyénél
A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkársága által az MTI-hez eljuttatott program szerint június 4-én, pénteken 9 órakor…
