repülőtér
- (H)arctér
Vizsgálják az Olaszországból érkezőket a budapesti és a debreceni repülőtéren
Müller Cecília a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs ülését követően hangsúlyozta: Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget. Ugyanakkor…
- Szabadidő
Repülőn felejtettek egy alvó utast
A landolást követően elfelejtették felébreszteni, magától pedig már csak éjfélkor, a zárt járművön tért magához. A CTV News tájékoztatása szerint…
- (H)arctér
Több budapesti járatot is töröltek a sztrájk miatt
Az adatok szerint a Lufthansa öt járatot teljesített volna Budapestről Frankfurtba, de mind az ötöt törölték. Emellett nem indul el…
- (H)arctér
Sztrájkra kell készülni a frankfurti és a hamburgi repülőtéren
A szövetség közleménye szerint a biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviselete az utóbbi napok tiltakozó akcióinak ellenére még mindig nem tett tárgyalásra…
- (H)arctér
Fennakadásokra kell számítani három németországi repülőtéren
A biztonsági szolgálatok dolgozóinak sztrájkja miatt súlyos fennakadások lehetnek mindhárom repülőtér forgalmában – figyelmeztetett a szakszervezet közleményében. A düsseldorfi és…