Palkovics László
- (H)arctér
Körbeért a Tisza-tavi kerékpárút
Az innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, régi adósságot törlesztettek azzal, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. beruházásában, nettó 3,1…
- (H)arctér
Elkezdődött a Műegyetemen fejlesztett lélegeztetőgép prototípusának gyártása
Palkovics László mérföldkőnek nevezte, hogy Magyarországon elindult a BME fejlesztette lélegeztetőgép gyártása, mert ezáltal – mint mondta – csökkent az…
- (H)arctér
9500 vállalat vette igénybe a munkahelyvédelmi bértámogatást
Palkovics László öt cég képviselőinek adott át munkahelyvédelmi bértámogatói okiratot: a soltvadkerti Autócent Kft., a petőfiszállási Gazda-Tej Szövetkezet, a mélykúti…
- (H)arctér
Merkely: Több vizsgálat szerint is hatásosak a korlátozó intézkedések
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére kutatási és fejlesztési projektek képviselői egyeztettek online tudományos konferencián a legfrissebb kutatási eredményekről.…
- (H)arctér
Már közel egymillió embernek nyújt segítséget a Gazdaságvédelmi akcióterv
Palkovics László a váci Lukács és Tamás Kft. munkahelyvédelmi bértámogató okiratának átadásán arról beszélt, hogy az akcióterv legfontosabb eleme a…
- (H)arctér
A világhírű MIT nyit kutatási központot Magyarországon
Az MIT egyetemen hét éve működik az a PhD hallgatókat célzó MIT Catalyst képzési program, amely piacképes egészségügyi kutatási projekteket…
- (H)arctér
Áder: Az itthon előállított áram több mint 90 százaléka szén-dioxid-mentes lehet
Áder János elmondta: a 2050-re kitűzött, klímasemlegességi cél eléréséhez az egyik legfontosabb az áramtermelés és az energiatermelés szén-dioxid-mentességének elérése. Ha…
- (H)arctér
A hazai kkv-k termelékenységének növelését célozza az ITM kkv-stratégiája
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait és a Vállalkozásfejlesztési Tanács iránymutatásait figyelembe véve, mintegy…
- (H)arctér
Jövőre 32 milliárd forinttal több jut innovációra és kutatásfejlesztésre
Palkovics László hangsúlyozta: a jövő évi költségvetésben az eddigi 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárd forinttal több jut innovációra és…
