Tagadás és megtérés – egy roma szociológus útja a hajléktalanok segítéséig

Az elmúlt év végén indult az a sorozat, amely az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készülés jegyében mutat be példaértékű, gyönyörű tanúságtételeket. A megszólalók a rövid videókban egy egész országgal osztják meg titkaikat – olyan titkokat, amiket eddig talán a családtagjaiknak sem árultak el.

Az egyes beszélők között sok a különbség, a videók is rendkívül sokfélék, talán csak két közös pont van bennük: a megrázó erejű történet és Isten.

A félig roma származású Schuller Csaba gyermekkorára rányomta bélyegét édesapja alkoholizmusa, s mint mondja, az ő életében is voltak sötét korszakok. Mára azonban a szociológus végzettségű fiatalember megtért, és most más, reménytelennek tűnő helyzetben élő emberekkel foglalkozik – nap mint nap: az Új Jeruzsálem által működtetett katolikus szeretetmisszió, a Csak egyet hajléktalanokat ellátó központjában dolgozik.


Hirdetés

Dani Gyöngyi megható története arról szól, hogy Istennek minden élethelyzetben terve van velünk:

A sorozat többi részét az alábbi linken tekinthetjük meg.

'Fel a tetejéhez' gomb