Olaf Scholz
- (H)arctér
Érkeznek a válaszlépések
Szélesebb körű szankció lesz Az Európai Unió készen áll arra, hogy szélesebb körű politikai és gazdasági szankciókat fogadjon el Oroszországgal…
- (H)arctér
Németország nem tudja, hogy mit akar Ukrajnában, de elszánt
A német politikus ezt azon a sajtótájékoztatón mondta, amelyet Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tárgyalásukat követően közösen tartottak. „Ukrajna szuverenitása és…
- (H)arctér
Ilyenre még nem volt példa Németországban
A 42 éves Sven Lehmann zöldpárti képviselőnek az lesz a feladata, hogy nemzeti akciótervet készítsen. Ez alapján Németország „úttörővé válhat…
- (H)arctér
Szorosabb integráció vagy birodalomépítés?
Nagyobb országoknak kedvező szabály Ki kell terjeszteni a minősített többségi döntéshozatalt az Európai Unió Tanácsában – jelentette ki az MTI…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Olaf Scholz: Németország bevándorlóország
Az egy hete hivatalba lépett kancellár a kormányának programját ismertető, 84 perces beszédének utolsó, nemzetközi ügyekről szóló részében kiemelte, hogy…
- (H)arctér
Irányba állt az új német kancellár
Scholz a Morawieckivel folytatott egyeztetések egyik témájaként az orosz-ukrán határon fennálló helyzetet emelte ki. Európa „nyilvánvalóvá kell, hogy tegye: nem…
- (H)arctér
Macron gratulált az új német kancellárnak
A köztársasági elnök hozzátette, hogy pénteken várja kollégáját Párizsba. Olaf Scholz kancellárként első hivatalos külföldi látogatását a francia fővárosban teszi,…
- (H)arctér
Aláírták a koalíciós szerződést
A Vállalkozzunk több haladásra (Mehr Fortschritt wagen) című megállapodást jelképes helyszínen írták alá. A jövőről szóló társadalmi párbeszéd fórumaként működő…
- Vélemény
Kódolva van a feszültség az új német kormányban
Ennek megfelelően már a koalíciós tárgyalások végén tető alá hozott megállapodásban is látszik, hogy mindenki engedett egy kicsit a saját…
- (H)arctér
Olaf Scholzot utolérhetik pénzügyi botrányai
Amennyiben Olaf Scholz, a vasárnapi német választásokon győztes szociáldemokraták kancellárjelöltje kormányt tud alakítani, könnyen lehet, hogy ismét előtérbe kerülnek a…