MÁV
- (H)arctér
A MÁV mindenhol kötelezővé tette a maszkot
A MÁV azt közölte, hogy a megjelent kormányrendelet kimondja, hogy a maszkviseléssel kapcsolatban eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azaz…
- (H)arctér
Rétvári: a Dunakanyarnak végre saját hajójárata lett
Rétvári Bence úgy fogalmazott: a Dunakanyarnak végre saját hajójárata lett. Az államtitkár, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője emlékeztetett: június 17-én…
- (H)arctér
Megkezdték a Nagymaros és Szob közötti sérült pályaszakasz helyreállítását
A közleményben azt írták, a pályaszakaszt megtisztítják a törmelékektől, a kidőlt fáktól és cserjéktől. A vonatközlekedés – kezdetben csak egy…
- (H)arctér
Az idei rekordév lesz a vasúti projektek terén
2010-től a koronavírus-járvány begyűrűzéséig mintegy 850 ezerrel többen dolgoztak az országban. A kormány kiemelt figyelmet fordít a vasúti közlekedésre is.…
- Szabadidő
Szombattól változik a gödöllői HÉV közlekedése
A MÁV-HÉV Zrt. pályafelújítási munkálatai július 12-éig tartanak. Ezalatt hétköznapokon, június 15-étől, hétfőtől július 10-éig, péntekig a szerelvények módosított menetrend…
- Szabadidő
Változik a vasúti közlekedési rend a pünkösdi hosszú hétvégén
Május 31-én az ünnepnapra, június elsején a vasárnapra, 2-án már a szokásos munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok. A…
- Szabadidő
Óraátállítás – Száznál is több országban, nálunk is, egy órával rövidebb lesz a vasárnap
A Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. közleménye szerint a nyári időszámítás jelenleg a világ több mint száz országában egységesen…
- (H)arctér
Kisiklott egy Esztergomból Nyugati pályaudvarra tartó vonat Rákosrendezőnél
A FLIRT motorvonaton mintegy 150 utas tartózkodott, senki sem sérült meg. Az utasokat a Katasztrófavédelem segítségével szállítják le a vonatról.…
- Kultúra
Zarándokvonatok indulnak Csíksomlyóra, Czestochowába és Medjugorjéba
Májusban az erdélyi Csíksomlyóba, júniusban a lengyelországi, czestochowai pálos kegyhelyre, októberben pedig a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba indul zarándokvonat – közölték a…
- (H)arctér
Magyarul is feltünteti a határon túli állomásneveket a MÁV
A közlemény szerint az idegen nyelvű elnevezés használata miatt gyakran előfordul, hogy az utasok helytelenül azonosítják a településneveket, így például…