Magyarország
- (H)arctér
Svéd konzervatív pártok javasolták a Fidesz kizárását az Európai Néppártból
Pénteki svéd sajtóbeszámolók szerint a Mérsékelt Párt vezetője, Ulf Kristersson és a kereszténydemokrata párt is az Orbán Viktor miniszterelnök vezette…
- Keresztényüldözés
Magyar állampolgár lett Andrew Brunson lelkész
A tiszteletes, akinek nevét akkor ismerte meg a világ, amikor 2016 őszén Törökországban letartóztatták, ünnepélyes keretek között tette le az…
- (H)arctér
Az Országgyűlés elnöke a Rába-vidék központjába látogatott
Kövér László elmondta: találkozójuk a szlovéniai Mura-vidéki Lendván kezdődött, ahol első sorban a múlt kérdéseinek feldolgozását, valamint jövőbeni kulturális együttműködés…
- Keresztényüldözés
Nincsenek reménytelen ügyek! – Azbej Tristan az S4C-nek
Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy éppen Ön foglalkozik a kormányban az üldözött keresztények megsegítésével, régóta rálát a közel-keleti helyzetre. Közel négy…
- (H)arctér
Az Európai Bizottság ismét megpróbálja cáfolni a valóságot
A szervezet csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleményében ezek között említette a bizottság hétpontos migrációs csomagját a kötelező és automatikus, „felső sapka”…
- Keresztényüldözés
Azbej: A külhoniakért is kiállhatna az Amnesty International
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkár arra reagált, hogy a civil szervezet igazgatója arra kérte a magyar kormányt: járjon közben…
- (H)arctér
Orbán: külgazdasági képviseletet nyit Magyarország Jeruzsálemben
A kormányfő megbeszélést folytatott Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, majd az azt követő közös sajtónyilatkozatban kiemelte: tájékoztatta izraeli kollégáját a közelgő…
- Keresztényüldözés
Példaként tekintenek a magyar családtámogatásra Amerikában
Fontos dolgokat tanulhat az Egyesült Államok Magyarországtól – mondta a Fox News műsorvezetője, miután interjút készített Szijjártó Péter külügyminiszterrel a magyar családtámogatási programról. A…
- (H)arctér
EP-választás – A néppárt 183 mandátumra számíthat a következő ciklusban
A tagállamokban külön-külön készített közvélemény-kutatások EP által összesített eredménye szerint a néppárt 183 mandátumra számíthat a következő ciklusban immár csak…
- Keresztényüldözés
Imádkozz, állj ki, cselekedj! – Az üldözött keresztényekről lesz szó Debrecenben
Az üldözött keresztényekről és megsegítésüknek lehetséges formáiról, továbbá a Hungary Helps Programról lesz szó csütörtök este Debrecenben. A Hajdúdorogi Főegyházmegye…