magyar kormány
- Vélemény
Perintfalvi Rita: Nem akarom, hogy a katolikus egyház több pénzt kapjon a kormánytól
Minek nekünk ellenség, ha olyan hívőink vannak, mint Perintfalvi Rita? A „teológus” Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a népszámlálási űrlap valláshoz…
- Vélemény
Csatát nyert a magyar kormány Brüsszelben
Első hallásra nagyon keménynek tűnik az a szankció, amelyet tegnap meghozott az Európai Bizottság azzal, hogy a Magyarországnak járó Uniós…
- (H)arctér
Az ellenzék továbbra is Brüsszelben hisztizik
Dobrev Klára, Cseh Katalin, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos az utóbbi években karöltve tesznek meg mindent azért, hogy megvonják az uniós…
- (H)arctér
Ismét lesz katolikus gimnázium Marosvásárhelyen
A marosvásárhelyi önkormányzati testület csütörtök délutáni ülésén megszavazta az iskolahálózat struktúrájának módosítását, és ezen belül a II. Rákóczi Ferenc Római…
- (H)arctér
Élelmiszerárstopot vezet be a kormány
Ortbán Viktor a Facebook oldalán közzétett videóban erről így nyilatkozott: A kormányülésen a vírus mellett az áremelkedésekkel is foglalkoztunk, hiszen…
- (H)arctér
A kormány folytatja az adócsökkentéseket
Varga Mihály példaként említette, hogy az idei évtől adómentességet kapnak a 25 év alatti fiatalok a négy- vagy több gyermeket…
- (H)arctér
Már több mint húszezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást
Már több mint húszezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, amelyet több mint 10 500 család már meg is kapott, a…
- Vélemény
Az LMBTQ-propaganda feltétel nélküli elfogadásának demográfiai hatása is van
Magyarország népessége a 80-as évek óta csökkenőben van, ami azt jelenti, hogy egy generáció már úgy nőtt fel, a lakosság…
- (H)arctér
Nyitrai: a kormány nem hagyja magukra a nyugdíjasokat
Nyitrai Zsolt arra a kérdésre válaszolva, nem veszélyezteti-e a 13. havi nyugdíj visszaépítését a járvány miatt bekövetkezett gazdasági visszaesés, azt…
- Szabadidő
Lekerült a védőháló a Corvinról, újra felsejlik a régi pompa
A történet mindig ott kezdődik, hogy megnyit az áruház – pedig érdekes az is, hogy minek a helyére húzták fel:…