lemondott
- (H)arctér
Uniós korrupció – lemondott az Európa Kollégium vezetője
Lemondott Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a belgiumi Bruges-ben található Európa Kollégium (College of Europe)…
- (H)arctér
Adócsalás miatt lemondott a brit miniszterelnök-helyettes
A tisztségviselőről a héten kiderült, hogy az előírtnál több tízezer fonttal kevesebb vagyonosodási adót fizetett egy nagyértékű ingatlan megvásárlása után.…
- (H)arctér
Lemondott a litván miniszterelnök – Gintautas Paluckas kormányfőt korrupcióval vádolták meg
Gitanas Nauseda államfő reggel jelentette be a médiának Paluckas távozását a kormányfői tisztségből. Paluckas, a szociáldemokraták vezetője tavaly év végén…
- (H)arctér
Momentum volt, van, és lesz is – jelentette ki büszkén Tompos Márton elnök, és lemondott
Lemondott Tompos Márton, a Momentum elnöke, aki közösségi oldalán jelentette be döntését és azt, hogy Rózsa Andrást, Zugló polgármesterét kérte…
- (H)arctér
Lemondott Milos Vucevic szerb miniszterelnök
Benyújtotta lemondását Milos Vucevic szerb miniszterelnök kedden Belgrádban. Rendkívüli sajtótájékoztatóján kiemelte: miniszterelnökként a lemondással kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. Mint…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Lemondott Liz Truss
A lépés miniszterelnöki tisztségének megszűnését is jelenti, de Truss a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt felolvasott rövid nyilatkozatában közölte, hogy…
- (H)arctér
Távozik a Facebook második legfontosabb embere
Sandberg 14 éven át volt a közösségimédia-óriás vezérigazgatója. 2008-ban, négy évvel a Facebook piacra lépése előtt igazolt át a Google-től.…
- (H)arctér
Norvégiában bukta a lakásmutyi
Eva Kristin Hansen az NRK norvég műsorszolgáltatónak azt mondta: szerinte tarthatatlan, hogy a parlamentnek olyan elnöke legyen, aki ellen a…
- (H)arctér
Orban „visszanyerte szabadságát”
A liberális politikus éles támadást intézett a párt élére magválasztott Florin Citu ügyvezető miniszterelnök és az őt támogató Klaus Iohannis…
- (H)arctér
FRISSÍTVE – Lemondott a francia kormány
A bejelentés nem váratlan, miután Emmanuel Macron kormányátalakításra készült, hogy új lendületet adhasson elnöksége utolsó két évének. Azt egyelőre nem…
- 1
- 2