közlemény
- (H)arctér
Fidesz: Gyurcsányék fejezzék be az oltásellenes kampányukat!
Rövid, ám lényegre törő közleményt juttatott el a Fidesz az MTI-nek. A nagyobbik kormánypárt a magyarországi baloldal oltásellenes kampánya kapcsán…
- (H)arctér
Emmi: A roma gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani
A korábbi szegregáció miatt indított és évek óta tartó perben a bíróság végül kimondta, hogy az államnak és az önkormányzatnak…
- Keresztényüldözés
Nagypéntek: Jézus kereszthalálára emlékeznek a keresztények
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, amikor Jézus elítélésére, megkínzására, halálára és temetésére emlékeznek a keresztények –olvasható a Magyar Katolikus…
- Keresztényüldözés
Azbej: megrendüléssel fogadtuk az egyiptomi hírt
Megrendüléssel fogadtuk a hírt, hogy az egyiptomi Minya kormányzóságban keresztény zarándokbuszokra támadtak az ISIS gyilkosai, megölve hét, és megsebesítve tizennégy…
- Keresztényüldözés
Ferenc pápa felhívása a Kínával kötött ideiglenes egyezmény kapcsán
A szerdai általános kihallgatás végén a Szentatya felhívással fordult a hívekhez a Szentszék és a Kínai Népköztársaság között létrejött és…