kistelepülések
- Reflex
Új szemlélettel az iskolaelhagyás kezelésére – György László, a Tanítsunk Magyarországért programról
Kevesen gondolnák, de a korai iskolaelhagyás problémája sok esetben oda vezethető vissza, hogy a fiatalok zárt közösségekből, kistelepülésekről érkeznek nagyobb…
- (H)arctér
Gyopáros Alpár: Arra ösztönözzük a falusi fiatalokat, hogy szülőfalujukban alapítsanak családot
„A célunk az, hogy minden magyarországi kistelepülésen növekedjen a népességszám, arra ösztönözzük a falusi embereket, a fiatalokat, hogy maradjanak otthon…
- (H)arctér
Állami segítség a kistelepülési templomok felújításához
Soltész Miklós elmondta, hogy kisebb beruházásokra – tetőfelújítás, külső felújítások és szigetelések – lehet keddtől pályázatokat benyújtani. Egy-egy pályázó maximum…
- (H)arctér
Komoly fejlesztések a kistelepüléseken
Az elmúlt hétvégén négy pályázati kiírás zárult le. A Magyar Falu Programnak köszönhetően szolgálati lakások felújítására, kialakítására; faluházak felújítására; óvodai…
- (H)arctér
Lassan megtelnek élettel a bölcsődék
Az alelnök elmondta, a kistelepüléseken egyelőre nehezebb tartani az előírt 5 fős csoportlétszámot, de a nagyobb városokban, ahol több bölcsőde…