Kazahsztán
- Spiritusz
Kazahsztánba utazott Ferenc pápa, hogy a világvallások vezetőivel találkozzon
Kazahsztánba utazott kedd reggel Ferenc pápa, ahol részt vesz a világvallások vezetőinek kongresszusán, valamint Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnökkel is találkozik.…
- (H)arctér
Ferenc pápa Ukrajna vatikáni nagykövete szerint Kijevbe látogathat
Ferenc pápa Kijevbe tervezett látogatásáról volt szó a katolikus egyházfő és a vatikáni ukrán nagykövet találkozóján. A diplomata, Andrij Juras…
- Vatikáni Figyelő
Ferenc pápa tervezett utazásai
Egy hónapja, április 2-3-án Máltán járt Ferenc pápa, Szent Pál apostol nyomdokain (aki Róma felé utaztában Máltán szenvedett hajótörést). Két…
- (H)arctér
Szijjártó: Jelenleg fizikailag lehetetlen az Oroszországból származó kőolaj nélkül működtetni a magyar gazdaságot
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető kazah kollégájával, Muhtar Tileuberdivel tartott közös sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy bár Magyarország minden szankciós csomagot…
- (H)arctér
Több mint 200-an haltak meg a kazah tüntetések során
Ebben a számban szerepelnek polgári személyek és a biztonsági erők által ártalmatlanított „fegyveres banditák” is – jelentette be Szerik Salabajev,…
- (H)arctér
Kivonulnak Kazahsztánból a külföldi békefenntartó csapatok
Majdnem 10000-en őrizetben Kaszim-Zsomart Tokajev hozzátette, hogy a békefenntartó erők küldetése sikeresen befejeződött. A kontingens fokozatos kivonása megkezdődik. Ez a…
- (H)arctér
Kazahsztánban a helyzet stabilizálódott
A múlt héten több kazah városban a tiltakozók rövid időre elfoglaltak vagy felgyújtottak kormányzati épületeket, amikor az üzemanyagárak emelése elleni,…
- Spiritusz
Ferenc pápa párbeszédet sürget és imádkozik a kazah áldozatokért
Ferenc pápa az Úrangyala-imádságot (Angelus) kísérő beszédében kifejezte reményét, hogy Közép-Ázsia legnagyobb országában mielőbb helyreáll a rend. „Sajnálattal értesültem arról,…
- (H)arctér
Több mint ötezer embert tartóztattak le a kazah demonstrációk kezdete óta
A belügyi tárca azt közölte, hogy az igazságügyi hatóságok 5135 ember ellen indítottak nyomozást különböző szabálysértések miatt. A tájékoztatás szerint…
- (H)arctér
Bevetik a hadsereget Kazahsztánban
Békefenntartók Kazahsztánban Oroszország és Fehéroroszország is békefenntartó erőket küldött csütörtökön Kazahsztánba a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének (KBSZSZ) döntése alapján. A…