Irak
- Keresztényüldözés
Továbbra is vészesen fogy az iraki keresztények száma
Három évvel Ferenc pápa iraki apostoli látogatása után Nadzsíb Mikhael Moussza moszuli és aqrai káld érsek, domonkos szerzetes a Vatikáni…
- (H)arctér
Meghosszabbodik a honvédség iraki szerepvállalása
Az Országgyűlés az iraki szerepvállalás meghosszabbításáról és a balkáni misszióban való részvételről is döntött kedden. A Magyar Honvédség iraki szerepvállalásáról…
- (H)arctér
Rakéták és drónok csapódtak be egy légi támaszpontra, ahol amerikai katonák is állomásoznak
Drónokkal és Grad rakétákkal lőtték csütörtök este az iraki Ain el-Aszad légi támaszpontot, ahol a Nyugat-Irakba felvonultatott amerikai és külföldi…
- (H)arctér
Azonnali szesztilalom vette kezdetét ebben az országban
Az iraki hatóságok azonnali hatállyal betiltották az alkoholtartalmú italok Irakba való behozatalát, gyártását és értékesítését – tájékoztat a Migrációkutató Intézet.…
- (H)arctér
Idén a terrorizmus erősödésével számolnak
Ébredeznek az Iszlám Állam alvósejtjei. Az elemzők szerint 2023 a terrorizmust tekintve az egyik legkiszámíthatatlanabb év lesz – számol be…
- (H)arctér
Fegyveresek gyilkoltak meg több embert egy iraki településen
Fegyveresek gyilkoltak meg legalább nyolc embert és hét másikat megsebesítettek az észak-iraki Dijála tartományban hétfőn – közölték a helyi hatóságok.…
- Keresztényüldözés
Novák Katalin: Mi, magyarok, a tettek emberei vagyunk
„Mi, magyarok, a tettek emberei vagyunk” – mondta Novák Katalin köztársasági elnök Irak kurdisztáni régiójának központjában, Erbílben a magyar támogatással…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: kiállunk az üldözött keresztények mellett
Magyarország kiáll az üldözött keresztények mellett, a Hungary Helps programon keresztül a józan ész és a keresztényi szolidaritás elve mentén…
- Keresztényüldözés
Újra szól a harang a moszuli katolikus templomban
Nyolc év után először szólalt meg a moszuli Szent Pál káld katolikus székesegyház harangja, amelyet az Iszlám Állam megszállása alatt…
