Hornung Ágnes: Európa legnagyobb táboroztatási programjában 180 ezren vettek részt az idén A tervek szerint jövőre is ugyanennyi táborozót szeretnének fogadni - jelezte az államtitkár.
Hornung Ágnes: A kormány azt szeretné, hogy minden vágyott gyerek megszülessen Átadták a Családbarát munkahely kitüntető címeket.
Korábban érkeznek a januári családtámogatások Ezek közé tartozik a családi pótlék, a gyermekgondozást segítő ellátás (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet).
Hornung Ágnes: Nyolcvan százalékkal emelkedett a bölcsődei férőhelyek száma „Háromszor annyi településen érhető el most bölcsődei ellátás, mint 2010-ben.”
Mindig lesznek emberek, akiknek lehet segíteni Hornung Ágnes: Az önkénteskedés a társadalmi felelősségvállalás részének is tekinthető.
„Egyike volt azoknak a nagyhatású tudósoknak, akik szívük teljes erejével hittek abban, amit csináltak” Átadták az idei Kopp-Skrabski-díjakat.
Hornung Ágnes: A jövőt a gyermekeink írják Európa egyes területeit az elnéptelenedés fenyegeti, de nekünk nem kell feltartott kézzel, tétlenül várnunk!
Hornung: egyre fiatalabb korban válnak örökbefogadhatóvá a gyerekek November 9 az örökbefogadás világnapja.
Hornung Ágnes: A gyermekként szerzett élmények akár felnőttkori hivatássá is válhatnak Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy nagy számban gyűltek össze a családok a rendezvényen.
Hornung Ágnes: továbbra is a család áll a kormányzás középpontjában 35 éves lett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE).