Gulyás Gergely Kristóf
- (H)arctér
Nem lehet Budapest díszpolgára Bagdy Emőke, Karácsonyék ideológiai okokból utasították vissza jelölését
Hiába a szakmai érdemek és a kiállás a gyermekek védelmében – Budapest baloldali vezetése megakadályozta, hogy Bagdy Emőke díszpolgári címet…
- (H)arctér
A Fidesz kiáll a főváros által működtetett cégek és a hivatal 27 ezer dolgozója mellett
A Fidesz szolidáris a fővárosi dolgozókkal, ezért a frakció képviselői részt vesznek a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete…
- (H)arctér
„Az embernek megszakad a szíve” – Szentkirályi Alexandra szerint Budapesten nem jó irányba változtak a dolgok
Egy „törvénytelen csődköltségvetéssel kívánja megkoronázni” az évet a Fővárosi Közgyűlés – jelentette ki a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője a testület…
- (H)arctér
Fegyelmi eljárást kezdeményeznek V. Naszályi Márta, az I. kerület baloldali polgármestere ellen
Fegyelemi eljárást indított az I. kerületi képviselő-testület a városrész polgármestere, V. Naszályi Mártával szemben, továbbá egy vizsgálóbizottság felállítását is kezdeményezte…
- (H)arctér
Elmaradhat a V. Naszályi Márta ellen felálló Vizsgálóbizottság mai ülése
Elmaradhat a V. Naszályi Márta, első kerületi polgármester ellen felálló Vizsgálóbizottság mai ülése, mivel az Önkormányzati Hivatalban nem tartózkodik olyan…
- (H)arctér
Bekérték a szükséges dokumentumokat V. Naszályi Márta ügyével szemben
Hűtlen kezelés gyanúja miatt keveredett bajba V. Naszályi Márta, az első kerület polgármestere. A helyi Fidesz-KDNP vizsgálóbizottságot állít fel az…