gazdaság
- (H)arctér
Minden második ember adakozott az idén
A társaság 2018 novemberében közel 2000 embert kérdezett meg arról, hogy mikor, kiknek, milyen jellegű és értékű adományt szokott adni.…
- (H)arctér
Az építőipar jövőre is kétszámjegyű ütemben bővülhet
Az első tíz hónapban 22 százalékkal bővülő ágazati teljesítményről azt mondta, ez kiugró ütemnek számít az Európai Unióban, hiszen a…
- (H)arctér
A munkások oldalán áll a kormány
A miniszterelnök a szakszervezeti tiltakozásokkal kapcsolatban elmondta: figyel a szakszervezetekre, tiszteli őket, de nincs igazuk ebben az ügyben, mert a…
- (H)arctér
Professzorok Batthyány Köre: jó az irány, szükségesek finomhangolások
Idén is közzétette az ország állapotáról szóló elemzését a Professzorok Batthyány Köre. A neves testület elemzésének alapja minden évben a…
- (H)arctér
Tüntettek és követeltek a szakszervezetek
Hozzátette, hogy 2019. január 1-jétől két számjegyű béremelést akarnak és azt, hogy adják vissza a cafeteria megszüntetett elemeit. A MaSzSz…
- (H)arctér
Új árufuvarozó cég a magyar piacon
A Palletways közlése alapján, a tervek szerint a kezdeti időszakban napi 500 raklapot szállítanak, amelyhez 15 szállítmányozó partnervállalatot vonnak be,…
- Egyéb
Japánban megnyílt az út a vendégmunkások előtt
14 iparágban teszi lehetővé az új szabályozás a vendégmunkások fogadását, köztük az építőiparban, a mezőgazdaságban, a vendéglátásban és az idősgondozásban.…
- (H)arctér
Szárnyal a gazdaság
Varga Mihály elmondta, hogy a központi költségvetés bevételei az adócsökkentések ellenére is emelkednek, a gazdaság teljesítményének emelkedése pedig megjelenik a…
- (H)arctér
A hitelintézetek döntően megfeleltek a fair banki előírásoknak
A tájékoztatás szerint a 2015 februártól életbe lépett „fair banki” szabályrendszer betartásának ellenőrzésekor az MNB kiemelten ellenőrizte, hogy az érintett…
- (H)arctér
Agrárbiztosítást követően nagyobb arányú visszatérítést kaphatnak a gazdák
A gazdák 2018-ban 13,3 milliárd forintnyi növénybiztosítási díjat fizettek be, amelyből több mint 9,8 milliárd forint után igényelhető díjtámogatás. A…