gazdaság
- (H)arctér
Növekszik a magyar gazdaság
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke elmondta: Magyarországnak a felzárkózást kell a középpontba állítania 2019-2030 között, amihez versenyképességi…
- (H)arctér
KSH: javuló foglalkoztatási mutatók
A vizsgált időszakban az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 80 ezerrel, a külföldi telephelyen dolgozóké 12 ezerrel nőtt, ugyanakkor a magukat…
- Vélemény
Forbes: Budapest a Brexit nyertese lehet
Bár a közelmúltban London és Berlin szerepeltek azon cégek fókuszában, amelyek a globális piacon szerepelve a nemzetközi színtéren is jelentős…
- (H)arctér
Elemzők: nyolcéves rekord dőlt meg tavaly lakásépítésben
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken tette közzé, hogy tavaly 17 681 új lakás épült, 3292-vel, 22,9 százalékkal több, mint…
- (H)arctér
Magyar Nemzet – Elemző: idén is kitarthat a gazdasági növekedés lendülete
Suppan Gergely a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban arról beszélt, hogy ha az uniós konjunktúra nem lesz kedvező, attól…
- (H)arctér
Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás
Ganczer Gábor, a főszervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón kiemelte: az ágazat újabb sikeres évet zárt tavaly; a robogó magyar…
- (H)arctér
Áder: Dinamikusan erősödnek az osztrák magyar gazdasági kapcsolatok
Áder János az osztrák köztársasági elnökkel folytatott megbeszélése után felidézte, hogy hét évvel ezelőtti kinevezésekor első útja Ausztriába vezetett, és…
-
Az építőipari termelés 2019-ben és 2020-ban is folytatja a növekedést
Hozzátette, idén a magyar építőiparban a GKI előrejelzése szerint 9 százalékos, a GKI európai partnere az Euroconstruct szerint több mint 10…
- (H)arctér
A kiskereskedelem is bepördül a családvédelemmel
A napilap keddi számában megjelent cikk szerint Vámos György közölte: tavaly az előző évinél rekordmértékben, hat százalékkal fogyott több árucikk…
- (H)arctér
ITM-államtitkár: jóval az unió átlaga fölött bővül a magyar gazdaság
„A magyar kormány a magyarok érdekében épp az ellenkezőjét vitte véghez az elmúlt időszakban annak, amit a brüsszeli bürokraták javasoltak.…