NAV: minden második ember rendelkezik adója 1+1 százalékáról

Minden második ember rendelkezik adója 1+1 százalékáról, az előző évben 32 milliárd elvi keretből 14,5 milliárdot ajánlottak fel az adózók valamilyen célra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adószakmai szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.

Kis Péter András azt mondta, a legtöbb pénzt gyerekek és beteg emberek gyógyításával foglalkozó szervezetek, valamint állatmenhelyek kapják.

Az adó 1+1 százalékáról május 20-ig lehet rendelkezni. Az egyik egy százalékot civil szervezeteknek, a másikat valamely bevett egyháznak vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani – ismertette.
Felhívta a figyelmet, nem minden civil szervezet jogosult az egy százalékra. A NAV honlapján elérhető az a mintegy harmincezer szervezet, amelyeket támogatni lehet.

A szóvivő kitért arra is, eddig kétmillió ember nézte meg az szja-tervezetét, közülük egymillióan el is fogadták azt. Az ügyfélkapus adatok alapján eddig hatszázezren adójuk 1+1 százalékáról is rendelkeztek.

MTI

Iratkozzon fel hírlevelünkre