Elszámolta magát a Pentagon, most még több fegyvert küldhet Ukrajnának – kongresszusi engedély nélkül Mintegy 3 milliárd dollárral becsülték túl az eddig átadott hadieszközök értékét.
Szijjártó Péter: Háborús hangulat van az EU-ban A békepárti szereplők súlyos támadás alatt állnak - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
Kaszab Zoltán: Egyre inkább a háborúba sodródást kockáztatja a Nyugat Harci gépek, lőszer és szegényített uránium is érkezik Ukrajnába.
A magyarok többsége szerint rossz döntés, hogy a Nyugat fegyvereket szállít Ukrajnának Fegyverszállítás nélkül is elegendőnek tartják a szomszéd ország támogatását a magyarok.
Kaszab Zoltán: Rossz irányba halad a háború Egyelőre sem Ukrajna, sem Oroszország győzelme nem látszik reálisnak.
NATO-főtitkár: a tárgyalásos rendezéshez még több fegyvert kell adni Ukrajnának Jens Stoltenberg aláhúzta, a NATO nem vesz részt a konfliktusban, de segít a kelet-európai országnak.
Csak Ausztria és Magyarország nem szállít fegyvert Ukrajnába Európából Néhány ország még a törvényeit is megváltoztatta, hogy fegyvereket szállíthasson.
A német külügyminiszter szerint fel kellene gyorsítani az ukrajnai fegyverszállításokat A béke több, mint pusztán annyi, hogy nincs erőszak és háború - mondta Annalena Baerbock.
Szijjártó: A Nemzetközi Vöröskereszt vezetői értik Magyarország politikáját a háborúval kapcsolatban A külügyminiszter Peter Maurerrel, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának elnökével találkozott.