Európai Unió
- (H)arctér
Még 3,5 milliárd eurót kapnak a menekülteket befogadó tagállamok
A tájékoztatás szerint az intézkedés azoknak a tagállamoknak a támogatására irányul, amelyek fogadják és elszállásolják a háború elől Ukrajnából a…
- (H)arctér
Magyarország, Hollandia, Ausztria és Málta esetében is áttekintik a jogállamiság helyzetét
Didier Reynders fontosnak nevezte a jogállamiság vizsgálatának folyatását az Európai Unión belül, különösen olyan időszakban, amikor – mint mondta –…
- (H)arctér
Orbán Viktor elítéli a bucsai tömegmészárlást
Magyarország mindenben támogatja azt a nemzetközi vizsgálatot. Ennek célja, hogy felderítse a vérengzés elkövetőit – ismertette a kormányfő álláspontját Havasi…
- (H)arctér
Varga Judit: Magyarország alaptörvényének középpontjában a családok állnak
A miniszter kiemelte: „hiszünk abban, hogy szuverenitásunk megőrzésének biztosítéka családjaink teljes támogatása. Ezért Magyarország alaptörvénye is kimondja a házasság védelmét…
- (H)arctér
Nemet mondott Koszovó az azonos neműek élettársi kapcsolatára
A javaslatot a kormány nyújtotta be, és a vonatkozó törvény a készülő új polgári törvénykönyv egyik fontos pontja lett volna.…
- (H)arctér
Szijjártó: az új uniós szankciós intézkedések nem érintik az energiaszállításokat
Nem lehet kockáztatni Szijjártó Péter közölte: az elmúlt négy napban nagyon komoly viták folytak Brüsszelben egy újabb, Oroszországgal szembeni szankciós…
- (H)arctér
Ciuca: a román kormány tiszteletben tartja a magyar közösség identitását és értékeit
A kormány sajtóirodája által közzétett köszöntőjében Ciuca áldott ünnepet kívánt az ország magyar nemzetiségű polgárainak. Örömét fejezte ki egyben azért…
- Vélemény
Kaszab Zoltán: Megszűnt létezni az EU a mostani válságban
Ha egymillióan jönnek, azzal már nem tudunk mit kezdeni – ezt a drámai kijelentést tette nemrég a lengyelországi Rzeszów polgármestere,…
- Vélemény
Kaszab Zoltán: Óriási bajban az európai energiaellátás
Európa már a háború kitörése előtt is súlyos energiaválsággal küzdött. Lapunk hasábjain is többször értekeztünk arról, hogy több ok miatt…
- (H)arctér
Magasabb uniós támogatást szorgalmaznak
Órási kihívások Az Ukrajnából érkező menekültáradat miatt az Európai Unió (EU) frontországai – Lengyelország mellett Szlovákia, Magyarország, Románia, valamint Moldova…