Európa
- (H)arctér
A mi nemzedékünk feladata, hogy megvédjük Európát
„1848-ban megtörhetetlen egységgé kovácsolódott a magyar nemzet. A függetlenségünk kiharcolásáért és a nemzeti önazonosságunk megvédéséért folytatott szabadságharc ma is irányt…
- Vélemény
A magyarok ismerik a szabadság értékét
Nem a magyar miniszterelnök vett új irányt az Európa sorsát érintő kérdésekben. A magyar kormány álláspontja akár négy évvel ezelőtt…
- Keresztényüldözés
Böjte Csaba: Afrikában is megtapasztaltuk, milyen fontos a szeretet
A csobánkai Élet Házában mondta a kongói és kenyai missziós látogatása után első szentmiséjét Böjte Csaba atya. A programot eredetileg…
- (H)arctér
Eurostat: Jelentősen nő a születési arányszám Magyarországon
Közzétette legfrissebb, 2017-es születésekkel kapcsolatos adatait az Európai Unió statisztikai hivatala. Az Eurostat közleményéből kiderült: egy év alatt 5 millió…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan: a szíriai emberek helyben maradását és visszatérését kell lehetővé tenni
Az államtitkár a Szíria megsegítésére összehívott kétnapos nemzetközi adományozó konferencia befejező napjának szünetében magyar újságíróknak nyilatkozva elmondta, az ülésen még…
- (H)arctér
Politológus: nem reális a Fidesz távozása az Európai Néppártból
Farkas Örs szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában ezt azzal indokolta, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt…
- (H)arctér
Nógrádi György: Magyarországon kicsi az esélye egy terrortámadásnak
Tizenöt éve, hogy iszlám terroristák végrehajtották Európa máig egyik legvéresebb és legtöbb halálos áldozatát követelő terrortámadását Spanyolországban. Az öreg kontinensen…
- Keresztényüldözés
A kereszt ledöntőit nem, az újra felállítóit viszont letartóztatták a görög hatóságok
Heves reakciókat váltott ki Görögországban, hogy a rendőrök néhány nappal ezelőtt azért vettek őrizetbe harminchat embert, mert azok felállítottak egy…
- Keresztényüldözés
Azbej Tristan a Budapest-jelentésről: Egyre nagyobb létjogosultsága van a visszatérést segítő programoknak
2019. február 26-án mutatták be a Budapest Jelentés a Keresztényüldözésről 2018 című kötetet, amelynek célja, hogy átfogó, tudományosan megalapozott képet…
- Keresztényüldözés
A CDU-CSU frakcióvezetője szerint egy muszlim is lehetne német kancellár
Számomra nem mérvadó, hogy melyik valláshoz tartozik az adott illető, mivel a CDU nem egy vallási közösség – fogalmazott Brinkhaus. „Ha jó politikus,…