Erdély
- (H)arctér
Trianon-kötetet adott Horváth Csabának a Fidesz-frakció
A trianoni békeszerződés 100. évfordulója alkalmából kiadott Trianon 100 kötetet adott át a Fidesz-KDNP fővárosi frakciója nevében Dódity Gabriella Horváth…
- Spiritusz
Bogdán Szabolcs Jánost választották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökévé
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KRE) pénteken, Nagyváradon tartott közgyűlése Bogdán Szabolcs János krasznai lelkészt, a szilágysomlyói egyházmegye esperesét választotta az…
- Spiritusz
Újabb magyar óvodát avattak Gyimesbükkön
Gyimesbükkön kicsinek bizonyult a magyar állam támogatásával felújított, három éve felavatott óvoda, amelyben még csak húsz gyerek tanulhatott, ezért szombaton…
- Vélemény
A néptánc nem ciki, a népviselet pedig nem mamás
A néptáncnak olyan hozadéka van, amelyet a fiatalok el sem tudnak képzelni. Rá kell döbbentenünk őket, hogy a néptánc nem…
- Szabadidő
Egy vérből vagyunk – jótékonysági futás a nehéz sorsú gyermekekért és a magyar kultúráért
Idén ötödik alkalommal rajtol el szeptember 20-án az Egy vérből vagyunk jótékonysági futás az erdélyi árvák megsegítésére. Most először –…
- (H)arctér
Kommandón felavatták a felújított református templomot
A székelyföldi Kommandón felavatták a magyar állami támogatással felújított református templomot. A hálaadó istentisztelet után mondott beszédében Soltész Miklós, a…
- (H)arctér
Kelemen Hunor: Bosszantó, hogy tíz-húsz év után is újra meg kell védeni, amit egyszer már elért az erdélyi magyar közösség
Kelemen Hunor szerint szó sincs szegregációról a bánffyhunyadi óvoda és a nagyváradi Nicolae Balcescu Általános Iskola magyar tagozatának a költöztetési…
- (H)arctér
A bánffyhunyadi önkormányzat nem hajlandó használatba venni a magyar állam támogatásával épített óvodát
Bánffyhunyad önkormányzati testülete szerdai ülésén elutasította a magyar állam támogatásával felépített óvoda ingyenes használatba vételéről szóló határozattervezetet. A testületben csak…
- Spiritusz
Kommunista ünnepségek egykori helyszínén épült kápolna székelyföldön
A bérmálással is egybekötött ünnepi szentmisén Kovács Gergely érsek prédikált, az eseményt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára…
- (H)arctér
Szélsőséges román nacionalista zavarta meg Orbán beszédét Tusványoson
Mihai Târnoveanu, az úzvölgyi temetőfoglalás egyik szervezője magyarellenes molinóval zavarta meg Orbán Viktor tusványosi beszédét – derül ki a Hír…