Kommandón felavatták a felújított református templomot

A székelyföldi Kommandón felavatták a magyar állami támogatással felújított református templomot. A hálaadó istentisztelet után mondott beszédében Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára felidézte: 470 évvel ezelőtt, szeptember 9-én kezdődött Eger ostroma, amely során a várvédők hősiessége ötven évre megállította az Oszmán Birodalom előrenyomulását. Úgy véli, a Kárpát-kanyar hegyei közt fekvő Kommandó is végvárnak tekinthető, hiszen lakói nemcsak maguk, hanem tágabb környezetük identitásának, nyelvének, kultúrájának, hitének, valamint föld- és erdővagyonának őrzői is.

Az államtitkár szerint míg az egri várvédőket az ország magukra hagyta, a kommandóiak folyamatosan azt érezhetik, hogy nincsenek egyedül. A magyar állam támogatásával épült óvoda és szabadidős központ a faluban, és magyar állami támogatással újult meg a református templom is, a falu leégett iskolájának újjáépítését pedig a román állam finanszírozta – emlékeztetett.

„Milyen jó lenne, ha a kommandói győzelem is ötven évre megerősítené a nemzetet Kommandón, Kovásznán és Székelyföldön is. Bízom benne, hogy így lesz.

Békés, de küzdelmes egymás mellett élés kell a többségi társadalommal, de mindamellett nekünk nyíltan ki kell mondanunk, hogy kultúránkat, nyelvünket, a hitet, a földet és az erdőt is meg kell őrizni” – jelentette ki az államtitkár.

Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár beszédet mond a magyar kormány támogatásával megújult református templom avatásán a székelyföldi Kommandón 2022. szeptember 10-én. (MTI/Kátai Edit)

Tamás Sándor, Kovászna megye önkormányzatának elnöke azt mondta, hogy az 1060 méter magasan fekvő faluban, amely Székelyföld egyik legkeletibb települése, ritkább a levegő, de sűrűbb a mindennapi élet. Hétfőn az öt éve leégett iskola helyén felépült új épületben kezdhették a tanévet a falu gyermekei, most pedig a kommandói közösség, a hatóságok az idén januárban leégett házsor károsultjainak a megsegítésén dolgoznak, sorolta.

A hálaadó istentiszteleten mondott prédikációjában Kató Béla református püspök felidézte: a Kárpát-kanyar hegyei közt épült településen egykor határőrkommandó működött, és hosszú ideig nem volt igény templomra.

Aztán amikor családok kezdtek itt letelepedni, az egyházak a híveik után mentek. A templom előbb csak egy szoba volt, de aztán egyre bővítették, szépítették, hogy megfeleljen a rendeltetésének.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke igét hirdet a magyar kormány támogatásával megújult református templom avatása alkalmából tartott hálaadó istentiszteleten a székelyföldi Kommandón 2022. szeptember 10-én. (MTI/Kátai Edit)

A püspök arra is kitért, hogy a fenyvesekkel övezett Kommandó lakói, ha kimennek az erdőbe, a gótikus boltozatok látványát élhetik át, ha a magasban összeérő fákra néznek. A szerény templomról szólva kijelentette: „ez nem gótikus stílusban épült székesegyház, de itt is meg kell, hogy történjen velünk ugyanaz a csoda, és el kell érkeznünk Isten magasságába”.

A magyar állam a kommandói templom és harangláb felújítását tízmillió forinttal támogatta.

A csupán földúton megközelíthető, mintegy ezer lakosú Kommandón a legutóbbi népszámláláson a lakosság 94,2 százaléka vallotta magát magyarnak.

(MTI)

A címlapképen a magyar kormány támogatásával megújult református templom látható a székelyföldi Kommandón az avatás napján, 2022. szeptember 10-én. Forrás: MTI/Kátai Edit

Iratkozzon fel hírlevelünkre