Találatok: azbej
- (H)arctér
Szijjártó Péter: A kereszténység rendkívül stabil alapot ad a magyar-libanoni együttműködésnek
A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be a Szabad Patrióta Mozgalom nevű libanoni keresztény párt elnökével, Gibran Bászillal…
- Reflex
Mindent kigúnyolnak, ami hazafias vagy keresztényi
Mély felháborodást keltett Kovács Gergely teljesítménye, ahogyan „méltó módon” próbált megemlékezni március 15-éről. A kerületi lakosok ehelyett egy olyan eseményen…
- (H)arctér
A Hungary Helps sosem volt a USAID júdásfillérjeinek kitartottja (VIDEÓ)
Valahogy a Szíria és a régió jövőjének támogatására összehívott kilencedik adományozói konferenciához igazodva jelentek meg a balliberális sajtóban olyan rosszindulatú,…
- Spiritusz
„Ha nem lesz közel-keleti keresztény, az az egyház végét fogja jelenteni”
„Isten úgy döntött, hogy itt ver gyökeret a kereszténység. Hűtlenség volna ezt feladni, hiszen ha nem lesz közel-keleti keresztény, az…
- Spiritusz
Öt hónap az Iszlám Állam fogságában – Két szír püspököt is vendégül lát a Pázmány csütörtökön
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szervezésében kerül sor március 13-án arra a beszélgetésre, melynek vendégei Szíria két városának, Homsznak és…
- Keresztényüldözés
Nigériában az elmúlt tíz év alatt közel 150 papot raboltak el, sokukat megölték
Tíz év alatt 145 papot raboltak el Nigériában – ez derül ki a Nigériai Katolikus Titkárság elemzéséből, amely a 2015-2025…
- Reflex
Sayfo Omar: Izrael kínálhat védelmet az eddig Irán és a Hezbollah által támogatott szíriai alavita kisebbségnek
Az Aszad-reszim bukását követő időszakban „az iszlamista kormányt támogató, de ahhoz közvetlenül nem kötődő csoportok megkezdték az önkényes felelősségre vonását…
- Keresztényüldözés
Hamvazószerdán gyilkoltak meg egy atyát Nigériában
Március 4-én elrabolták, majd hamvazószerdán kegyetlenül meggyilkolták Sylvester Okechukwu atyát. A keresztényüldözés újabb áldozatot követelt – írta Azbej Tristan pénteki…
- (H)arctér
Több mint egymillió szíriai tért vissza lakhelyére Bassár el-Aszad bukása óta
Több mint egymillió szíriai, köztük mintegy 800 ezer belső menekült és 280 ezer menekült tért vissza lakhelyére Szíriában az ország…
- Keresztényüldözés
„Nem vendégek vagyunk ezen a földön” – egy szíriai keresztény naplója
Az Aszad-rezsim decemberben megbukott Szíriában, ahol 1971 óta uralkodott. A puccsot azonban egy radikális iszlám csoport, a Hajat Tahrír as-Sám…