Találatok: Soltész Miklós
- (H)arctér
„Veletek és értetek mondom: Isten áldd meg a magyart!”
Ferenc pápa a hívőkhöz fordulva azt mondta, engedni kell, hogy „a találkozás Jézussal az eucharisztiában átalakítson bennünket, ahogyan átalakította a…
- (H)arctér
Ferenc pápa megérkezett Budapestre
Magyar részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes; Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért…
- (H)arctér
Budakeszi új evangélikus templommal gazdagodott
Ezeknek a mártíroknak a sorsában igazzá vált Jézus mondása: „úgy küldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé” – mondta, hozzátéve:…
- (H)arctér
A kormány jövőre is támogatja az egyházi közösségi célú programokat
Soltész Miklós azt mondta, szeptember 6-án a Bethlen Gábor alapítvány honlapján jelenik meg a pályázati kiírás, a támogatással a közösségek…
- (H)arctér
Megújul a cigányság hitéletében is jelentős szerepet betöltő csatkai zarándokhely
Soltész Miklós elmondta: a Veszprémi Érsekség beruházásában megvalósuló fejlesztésre idén 700 millió, jövőre egymilliárd, 2023-ban pedig további 900 millió forintot…
- (H)arctér
Egyházi tábor, zarándoklat, kirándulás várja nyáron a fiatalokat
Soltész Miklós újságíróknak azt mondta: ezek a programok a nemzettudatot erősítik, a gyerekek megismerkedhettek például II. Rákóczi Ferenc fejedelem életével,…
- (H)arctér
Katolikus tábort épít Székelyföldön a magyar kormány
Katolikus ifjúsági tábor létesül a Hargita megyei Szelterszfürdőn, a tábornak otthont adó létesítményt pénteken az építkezést meglátogató székelyföldi fiatalok, illetve Soltész…
- (H)arctér
Felújítják az egykori pesti szlovák evangélikus templomot
A felújítás több ütemben valósul meg a magyar és a szlovák kormány támogatásával. Az erről szóló megállapodást hétfőn írta alá…
- (H)arctér
Megújult a bökönyi görögkatolikus templom
Soltész Miklós a 90 millió forintból, kormányzati támogatással felújított görögkatolikus templom újraszentelési ünnepségén arról beszélt, hogy a kereszténység kétezer éves…
- (H)arctér
Több mint 200 katolikus óvoda épül, újul meg a következő években
A következő években több mint kétszáz katolikus óvoda épül, bővül vagy újul meg idehaza a katolikus óvodafejlesztési programban – közölte…