Kultúra
-
Enciklikába foglalt pápai buzdítás Földünk védelme érdekében
Ferenc pápa Assisi Szent Ferenc Naphimnusz című imádságos költeményéből kiindulva figyelmeztet bennünket: „Közös otthonunk olyan, mint egy nővér, aki karjába…
-
Ungváry Zsolt: Áldozat – 4. (folytatásos kisregény)
A regény a kétezres évek elején játszódik; történései és szereplői a fantázia szülöttei. 4. RÉSZ (3. RÉSZ) (2. RÉSZ)…
-
Fertőtlenítették a hétfői újranyitásra a Szent Péter-bazilikát
Tetőtől talpig védőruhába öltözött takarítószemélyzet végezte a Szent Péter-bazilika fertőtlenítését. A munka több napot vett igénybe, annál is inkább, mivel…
-
Mária, az első magyar királynő 625 éve halt meg
A rövid és tragikus életű Mária 1371-ben született Budán I. (Nagy) Lajos és a bosnyák Kotromanić Erzsébet hercegnő harmadik lányaként…
-
Meghalt Udvaros Béla rendező, író, színházigazgató
Udvaros Béla idén januárban még családja körében ünnepelte kilencvenötödik születésnapját. Csütörtök hajnalban békésen, álmában hunyt el, szerettei mindvégig mellette voltak…
-
Dolák-Saly: Nem elég kreatívnak lenni, a tehetséget gondozni kell
– Talán kevésbé köztudott önről, hogy a zenei pályán indult el. Milyen motivációk hatására döntött úgy, gitárt fog a kezébe?…
-
Egy jegyespár, amely magyar táncra tanítja Argentínát
– Miről szól a Kőrösi Csoma Sándor Program, mi a célja? – Kata: A Kőrösi Csoma Sándor Program a Nemzetpolitikai…
-
A béke apostola volt – Roger testvérre emlékezünk
„Roger testvér számára a keresztény egység keresése nem elmélkedési téma volt csupán, hanem nyilvánvaló tény. Számára a legfontosabb az evangélium…
-
Keresztényellenes Fake News (1): Jézus Krisztusnak vér szerinti testvérei voltak!
1. Az evangéliumokban olvashatunk olyan részleteket, amelyekben Jézus rokonaiként említik a szent írók az ő „testvéreit”. Az egyház tanítása ezzel…
-
385 éves Pázmány Péter öröksége
Pázmány Péter esztergomi érsek volt a magyarországi katolikus megújulás vezéralakja, aki egész életében azon munkálkodott, hogy Magyarország és a katolikus…