Kultúra
-
A játékra és a vidámságra épülő tematikával készül az új évadra az egri Gárdonyi Géza Színház
Blaskó Balázs közölte: hagyományaikhoz hűen a következő évad is új tematika, ezúttal a játék köré szerveződik, amely egyfajta esszenciális összefoglalója…
-
Határok helyett határtalan szeretettel – Böjte Csaba felhívása az egység újrateremtéséért
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója Isten áldását kéri az emberekre, bárhol tartózkodjanak is a világban. Mint fogalmazott: a mi…
-
Néri Szent Fülöp mosollyal térítette meg Róma népét
Filippo Neri, azaz Néri Szent Fülöp Firenzében született 1515. július 21-én. Édesanyját nagyon korán, ötévesen elvesztette. Ezt követően nevelőanya gondozta,…
-
Online látogatható az Országház több nevezetes helyszíne
A virtuális látogatás során megcsodálhatók a kupolacsarnokban őrzött koronázási jelvényekről készült részletgazdag felvételek, amelyeken felfedezhetők a jelképek apró, szabad szemmel…
-
Kilenc bemutatót tervez a jövő évadban a Nemzeti Színház
Vidnyánszky Attila igazgató a színház hétfői budapesti sajtótájékoztatóján köszönetet mondott a nézőknek, akik elhanyagolható számban kérték vissza az eladott jegyek…
-
Több mint tízmillió látogatója volt a virtuális Louvre-nak
A közönség nagy része az Egyesült Államokból volt kíváncsi a világhírű múzeum gyűjteményére, amelyet március közepén kénytelenek voltak bezárni a…
-
Három hónap után újra megnyit a Vatikáni Múzeum
A látogatóknak kötelező lesz a maszk viselése, be kell tartaniuk a távolságtartási szabályokat, a belépéskor pedig megmérik a testhőmérsékletüket is…
-
Nemzeti Kulturális Tanács: az élet újraindítása mellett a védekezésre is figyelni kell
A testület, melynek elnöke Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, és a tizenhét kultúrstratégiai intézmény vezetőjéből áll, megállapította: Magyarországon…
-
Ungváry Zsolt: Áldozat – 5. (folytatásos kisregény)
A regény a kétezres évek elején játszódik; történései és szereplői a fantázia szülöttei. 5. RÉSZ …
-
A Trianon-szindróma megöli a lelkeket – Bakay Kornél a Vasárnapnak
– Trianon 100. évfordulójához érkeztünk. Hogyan tudta a magyarság feldolgozni a száz évvel ezelőtti országvesztést? – Az 1920-as békediktátumot és…