Kultúra
-
Palóc Húsvét a Füleki Várban
Illés Kósik Andrea ismertette: a látogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél kipróbálhatják a tojásdíszítés különböző technikáit, elsajátíthatják a mézeskalács-díszítés alapjait,…
-
Jézus története – zongorakoncert a MOM Kulturális Központban
A művész mostani koncertjét országos turné előzte meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával. A sorozat első állomása az Eucharisztikus Kongresszushoz…
-
Ismeretlen főfalakra leltek a ráckevei ártérben + VIDEÓ
A hétvégi terepbejárás során eddig ismeretlen falak kerültek napvilágra. A falak már jó ideje a Dunába dőltek, de az alapok…
-
Neves művészek közös versvideója a költészet napján
A videómontázsban színészek, előadóművészek és rendezők mondanak el egy-egy versszakot, Turczi István költő által felvezetve a költeményt, s így áll…
-
Közkinccsé válhatnak a magyar egyházzenei művek
Selmeczi György Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zeneszerző, a Magyar Egyházzenei Fórum kezdeményezője és főszervezője elmondta: a magyar zeneszerzés robbanásszerű felszabadulás-élményt…
-
Szakály: A csendőrség a bűnmegelőzés hatásos eszköze volt
– Hogyan jött létre a csendőrség intézménye? – A csendőrséget elsőnek a haderőn belül hozták létre. Egyfajta katonai rendészeti szervként…
-
Nem kapnak új fogakat a Lánchíd oroszlánjai
Hamarosan befejeződnek a Lánchíd pesti hídfőit díszítő kőoroszlánok restaurálásának műhelymunkái. Az egyenként több mint tíztonnás szobrokat megtisztították, kijavították, a hiányzó…
-
Versmaratont rendeznek április 11-én
A Magyar Írószövetség, a Magyar Napló Kiadó és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a…
-
Húsvéti koncertet ad a Szent Efrém férfikar
2022. április 23-án 19.15-kor a debreceni Szent Anna-székesegyházban is felcsendül majd a hangverseny. Három nemzet zenéiből állították össze a műsort:…
-
Mi a Montessori játékok titka?
A tanulás megtanulására ösztönöz A Montessori-filozófia az emberi lény iránti mélységes tiszteleten alapul. A megközelítés abból indul ki, hogy a…