(H)arctér
-
Novák: a család a kiút a népesedési válságból
Novák Katalin, aki az Institut Thomas More francia think thank (kutatóintézet) által szervezett fórumon tartott előadást Párizsban elmondta: ez európai…
-
Írásbeli szerződés kell a „rabszolgasághoz”
A Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf és Bányai Gábor által jegyzett, a munkaidő-szervezéssel és a munkaerő-kölcsönzés minimális kölcsönzési díjával összefüggő egyes…
-
Háromnapos szülészeti konferencia kezdődött Budapesten
A csütörtöki megnyitón Csányi Endre Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az egészségügy szakmai irányításáért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: hozzá kell…
-
#NapiPápa: Az Úr az a szikla, amelyre az életünket építhetjük
A pápa három ellentétpár köre építette fel az általa vázolt gondolatmenetet. Ezek közül az első a „szó” és a „tett”…
-
Oroszország és Ukrajna már nem „barátkoznak” egymással
Petro Porosenko ukrán elnök hétfőn terjesztette be a szerződés megszüntetéséről a törvényjavaslatot a parlamentnek, kérve annak sürgősséggel történő tárgyalását. Az…
-
Kovács Zoltán: az eredmények a kormányt igazolják
Kovács Zoltán a Figyelő csütörtöki számában megjelent interjúban azt mondta: a magyar kormány az elmúlt nyolc évben azokkal a kérdésekkel…
-
A kormányellenesség tartja össze a sárgamellényes mozgalmat
A Facebookon spontán szerveződő mozgalmat egymástól függetlenül két egyéni vállalkozó, a kamionsofőrként dolgozó Eric Drouet és az interneten kozmetikai termékeket…
-
Szijjártó: az ENSZ ugyanazt a hibát követi el, mint az EU
Hozzátette: az ENSZ migrációs kompaktja sokkal nagyobb gondot okoz majd, mint az EU kvótái, mivel ez utóbbi Európára korlátozódik, az…
-
Dr. Csókay: a hálapénz morális fertőzés
Arra a kérdésre, hogy dr. Csókay hogyan érzi magát az egészségügyben, rámutatott, hogy annak ma egy nagyon nagy problémája van.…
-
A Soros-egyetem bécsi campusának titkai
A CEU új otthonában eddig egy olyan kórház működött, amelyet annak idején Európa legmodernebb gyógyintézményei között tartottak számon, azonban később…