Megkezdte munkáját a Magyarságkutató Intézet

Január elsejétől megkezdte munkáját a Magyarságkutató Intézet, ahol elsősorban identitásképző kutatások zajlanak majd – mondta az intézet főigazgatója a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! és az M1 csatorna közös műsorában.

Horváth-Lugossy Gábor József ismertette, hogy első körben az ötödik és a kilencedik század közötti időszakkal, a magyarság őstörténetének kutatásával foglalkozik majd az intézet.

Kitért arra is, hogy Angliában már 1921-ban létrehozták egy történetkutató intézetet, amely mára több mint 190 ezer példányos könyvtárral rendelkezik, emellett hasonló intézményt alapítottak már Németországban, Finnországban, Görögországban és Svédországban is. Magyarország német példára, egyetemtől független intézetet hozott létre, így minden tanintézmény egyenlő eséllyel vehet részt a jövőbeli kutatásokban.

A intézet a tervek szerint kutatási eredményeinek nagy részét online publikálja majd, de emellett nyomtatott kiadványokat is megjelentett, konferencia és rendezvény szervezéssel is foglalkozik majd.

(MTI)

Iratkozzon fel hírlevelünkre